Krónika

Nyolcszáz magyar fiatal nyerhet újra ingyenes európai vonatbérletet

Magyarországon minden fordulóban többszörös a túljelentkezés

Szerdától újra lehet jelentkezni az ingyenes európai vonatbérletekre, az idei második pályázati körben közel nyolcszáz magyar fiatal részesülhet az ingyenes európai utazás lehetőségében – tájékoztatott Ujhelyi István szociáldemokrata európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében kedden.

Nyolcszáz magyar fiatal nyerhet újra ingyenes európai vonatbérletet
A pályázati felhívásra az Európai Unió és az Erasmus+ programhoz társult, unión kívüli országok pályázói jelentkezhetnek
Fotó: MH archív/Bodnár Patrícia

Ujhelyi István közölte, az uniós DiscoverEU program következő fordulójában 36 318 vonatbérletet osztanak szét, ebből az előzetes kvóta szerint 797 jut majd a tizennyolc éves magyar fiataloknak.

Arra hívta fel a figyelmet, ahogy a korábbi pályázatok során, idén is előfordulhat, hogy a túljelentkezéseket a szervezők kompenzálni tudták, és a magyaroknak járó vonatbérletek száma meghaladhatja majd az előzetesen meghatározott kvótát.

Ujhelyi a részleteket ismertetve elmondta: a mostani pályázati forduló október 4-én délben nyílik meg, és két hétig, október 18-án délig tart majd. Ebben a körben azok jelentkezhetnek az ingyenes vonatjegyekre, akik 2005. január elseje és 2005. december 31. között születtek. Arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt évek eddigi nyolc pályázati fordulója során több mint egymillió európai fiatal jelentkezett az összesen mintegy 248 ezer kiosztott ingyenes bérletre.

Magyarországon minden fordulóban többszörös a túljelentkezés: eddig összesen több mint 29 ezer magyar tizennyolc éves pályázott a lehetőségre, közülük ez idáig 5401-en már részesei is voltak az európai programnak - emlékeztetett. Azok, akiket a szerdán megnyíló pályázati fordulóban választanak majd ki, és ingyenes vonatbérletet nyernek, azok a fiatalok legfeljebb harminc napig utazhatnak majd Európában a jövő március és május közötti időszakban – tette hozzá Ujhelyi István.

A pályázati felhívásra az Európai Unió és az Erasmus+ programhoz társult, unión kívüli országok pályázói jelentkezhetnek. A fogyatékossággal élő vagy egészségügyi problémákkal küzdő résztvevők külön segítséget vehetnek igénybe, például kísérővel utazhatnak. Közölték továbbá, hogy a kevésbé szerencsés helyzetű fiatalokkal foglalkozó szervezetek, valamint fiatalok csoportjai szintén támogatásra pályázhatnak.

A nyertesek több mint 40 ezer különféle kedvezmény igénybevételére feljogosító kedvezménykártyát is kapnak, amelyet a tömegközlekedés, a kultúra, a szálláshelyek, az étkezés, a sport és egyéb szolgáltatások kapcsán használhatnak a programban résztvevő országokban.

A kiválasztott fiatalok egyedül vagy legfeljebb 5 fős, a támogatható korosztályba tartozó fiatalokból álló csoportokban utazhatnak. A fenntartható utazás előmozdítására az uniós program főként a vasúti utazást támogatja. Annak érdekében azonban, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány. Így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a programban.

Kapcsolódó írásaink