Krónika
Támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját a Szerencsejáték Zrt.
Lehel László példaértékűnek nevezte a nemzeti lottótársasággal való együttműködést

A koncertezők emellett a szerencséjüket is próbára tették az eseményen.
Idézték a közleményben Mager Andreát, a nemzeti lottótársaság elnök-vezérigazgatóját, aki azt mondta: a Szuperkoncerttel több céljuk volt. A kultúra kiemelt támogatójaként az eseménnyel szeretnének újfajta élményt nyújtani a játékosoknak, ingyenesen. A kutatásaik szerint a koncertezők szívesen támogatnak egy jó ügyet.
Hozzátette: büszkék arra, hogy idén minden eddiginél magasabb, 8,5 millió forintos összeggel támogathatják partnerüket, az Ökumenikus Segélyszervezetet a hátrányos helyzetű családok megsegítésében. A fogyatékossággal élőknek ismét akadálymentes lelátót biztosítottak.
Hangsúlyozták, az Eurojackpot Szuperkoncert karitatív partnere fennállásának több mint három évtizede alatt célként határozta meg, hogy „az éhezőknek ételt, az otthontalanoknak otthont, az esélyteleneknek pedig esélyt” biztosítson. A tavalyi év során a szuperkoncertezők 6 millió forint értékben támogatták vásárlásukkal az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját.
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója a közlemény szerint példaértékűnek nevezte, hogy stratégiai partnerük, a Szerencsejáték Zrt. „a páratlanul nagyszabású produkciók mellett évről évre a társadalmi felelősségvállalásra és szemléletformálásra is ilyen jelentős hangsúlyt fektet a Szuperkoncerten”. Az elnök-vezérigazgató megköszönte a termékek értékesítéséből származó adományt, amely – mint mondta – jelentős hozzájárulás ahhoz, hogy még több rászoruló családnak adhassanak ételt, otthont és esélyt.
A koncerten nemcsak a küzdőtér, hanem a színpad közvetlen közelében felállított akadálymentes lelátó is megtelt. Akik nem tudtak személyesen eljönni, az online közvetítésen keresztül követhették az eseményeket.
A nemzeti lottótársaság először 2021-ben ajánlotta fel a helyszíni szerencsejátékok értékesítésből befolyt összeget az Ökumenikus Segélyszervezetnek.