Krónika

Több mint százan meghaltak egy észak-iraki keresztény esküvőn

Azt, hogy kinek a hibájából történt a tragédia, a vizsgálatnak még kell kiderítenie

Több mint százan meghaltak és ennél is többen megsebesültek abban a tűzvészben, ami egy észak-iraki keresztény esküvőn pusztított – írja a magyarnemzet.hu.

Több mint százan meghaltak egy észak-iraki keresztény esküvőn
Több mint százan meghaltak egy észak-iraki keresztény esküvőn
Fotó: AFP/Zaid Al-Obeidi

Először jelent meg a nyilvánosság előtt az a férj és feleség, akiknek esküvője tragédiába torkollt Irakban: az ünnepségen több mint száz ember veszett oda, miután kigyulladt az épület – írja a magyarnemzet.hu.

A pár eddig azért nem mutatkozott, mert – a Rudaw iraki hírcsatorna szerint – az áldozatok hozzátartozói őket tették felelőssé a történtekért, és fenyegetőztek.

A vőlegény tizenöt rokonát veszítette el, a menyasszony tízet, köztük az édesanyját, testvéreit, és édesapja is kritikus állapotban van. A vőlegény elmondása alapján ő menekítette ki menyasszonyát, aki az esküvői ruha miatt nem tudott futni.

Azt, hogy kinek a hibájából történt a tragédia, azt még a vizsgálatnak kell kiderítenie. Annyit lehet tudni, hogy a tűzijátéktól felgyulladt a csillár és a mennyezet. Valószínűleg az ünnepségnek helyt adó épületet gyúlékony anyagból építették, és végül a tetőszerkezet sem bírta tovább a hőt, a bent rekedtekre zuhant.

További problémát jelentett, hogy nem voltak vészkijáratok, így a mintegy ezerfős násznép egymást taposva menekült, miközben egyetlen tűzoltókészülék sem volt az egész épületben. A hatóságok tizennégy embert már őrizetbe vettek az üggyel összefüggésben.

A megrázó szerencsétlenség az észak-iraki Karakos (Bakhdida vagy Al-Hamdanija) városában történt, ahol jelentős számú keresztény él. A települést Ferenc pápa is felkereste 2021-es iraki látogatása során (a szentatya most is üzenetet küldött az áldozatoknak).

A közösség sokat szenvedett – mivel közel fekszik az Iszlám Állam egykori iraki fellegvárához, Moszulhoz, a terrorszervezet 2014-ben az elsők között foglalta el. A keresztények közül sokakat megöltek, másokat elűztek, otthonaikat, templomaikat feldúlták. A várost 2017-ben foglalták vissza a kurd erők, de az elüldözöttek közül azóta sem tért vissza mindenki.

A karakosi keresztények megsegítéséből a Hungary Helps magyar segélyprogram is kivette a részét: lakóházakat és templomot újíttattak fel.

A negyvenmilliós Irakban korábban 1,5 millió keresztény élt, ma legfeljebb 300 ezer. Még a kereszténység fellegváraként számontartott Karakosba is legfeljebb hatvan százalék tért haza a belső menekültek közül, s az egykor sokszínűségéről ismert, rommá lőtt Moszulban csak mutatóba maradtak néhány tízen.

A tűz egész családokkal is végzett, mások még mindig keresik szeretteiket. A 102 eltűnt közül még mindig nem találták meg mindenki holttestét, és sokak azonosításához is DNS-tesztekre van szükség.

Kapcsolódó írásaink