Krónika
Valóra vált a szülők rémálma: Ez a hétköznapi tárgy okozta majdnem a kétéves kisfiú halálát
A szülők még időben érkeztek, így nem történt tragédia

Az anya nagyobbik fia segélykiáltásaira kelt egyik hajnalban, 4 óra körül. Az anya rohant, hogy megnézze, mi a baj, ekkor találta meg a kétéves Archie-t a kádban. A gyerek egy sámlit húzott a kád elé, bemászott, benyomta a dugót, majd vizet engedett – kimászni azonban már nem tudott. A kicsire ruhástól találtak rá a kádban, eközben az egész fürdőszoba úszott a vízben. Azonnal orvoshoz vitték, de szerencsére nem esett baja, még időben érkeztek – írja a The Sun.
Annyira, hihetetlenül hálás vagyok, hogy a négyévesem felébredt, különben soha nem hallottuk volna meg, hogy baj van – mondta az anya, aki arra biztatja a szülőket, hogy a dugót zárják el jól a gyerekek elől.