Krónika

A telefonját a gyerekeinek sem veszi fel

Katinka reggel munkába indult, ám már több, mint egy hete semmit sem tudni a hollétéről. Élettársa értetlenül áll a dolog előtt, aki éppen arra készült, hogy eljegyezze párját. A gyerekei is nagyon várják haza édesanyjukat.

A telefonját a gyerekeinek sem veszi fel
Képünk illusztráció
Fotó: MH archív/Papajcsik Péter

Munkahelyén, szeptember 7-én látták utoljára a kétgyermekes anyukát; azóta a családja sem tudja, hogy merre lehet. Csizmadia Katinka a XI. kerületben, egy takarítócégnél dolgozott.

„Zavart volt, senkit nem ismert meg”

„Hetedikén reggel elment dolgozni. A munkahelyéről negyed kilenckor kiment cigit venni, de már nem ment vissza” - mesélte Katinka élettársa, Dömösdi Imre a Ripostnak.

Két nap múlva egy férfivel ment vissza a munkahelyére, hogy kipakolják a szekrényét. A főnökasszonya szerint zavart volt, senkit nem ismert meg, senkivel nem beszélgetett

– fejtette ki az aggódó férfi.

„Van még egy kis dolgom, Manó, majd megyek”

Az 51 éves nőnek két gyermeke van; a 21 éves Liliána és a 20 éves Péter, akik szintén nem értik, hova tűnhetett el ilyen hirtelen az anyukájuk.

A telefonját még a gyerekeinek sem veszi fel, folyamatosan kinyomja. Valaki a nevében SMS-ben üzenget a gyerekeinek, de biztos nem Katinka, mert ő nem ilyen szavakat használ. A lánya egyik este háromnegyed kilenckor kapott egy üzenetet Katinka telefonjáról, hogy „Van még egy kis dolgom, Manó, majd megyek”. Imádja a gyerekeit, úgyhogy biztos, hogy beszélne velük. Valószínűleg nem önszántából van távol - mondta az élettárs.

Eljegyzésre készült Imre

Katinka és Imre öt éve vannak együtt. Imre a születésnapjára eljegyzési gyűrűt vett a párjának, de már nem tudta neki odaadni. A férfi szörnyen viseli, hogy szerelme eltűnt, de csak egyet kér tőle:

Ha másra nem is, akkor a gyerekeire gondoljon és legalább velük beszéljen.

Katinkát a rendőrség is keresi.

Kapcsolódó írásaink

Tacskómentés

ĀA biztos haláltól mentettek meg a pénzügyőrök egy alig két hónapos kölyökkutyát