Drámai részleteket árult el a sötét mélységben rekedt amerikai barlangász

A Ripostnak most egy exkluzív interjúban mesélt a lent átélt érzelmekről.

– Mi történt Önnel lent valójában, hogyan történt az eset?

– Éppen egy kötélen lógtam 80 méterrel a talaj felett, amikor ez az egész lecsapott rám. Éreztem, hogy kicsit fáradtabb és kimerültebb vagyok, mint általában. De az pont egy hosszú nap volt, és mindig akadnak kihívások, amikor a felfedezés határait feszegetjük... Viszont ezután szédülni kezdtem, hányingerem lett, majd ki kellett mennem a mosdóba. Nagyon izzadtam, hőhullámok törtek rám, hideg és meleg váltogatta egymást. Egész őrült tüneteket produkált a testem.

– Voltak korábban erre utaló jelek?

– Korábban soha nem volt hasonló problémám, soha nem diagnosztizáltak még nálam ilyet, ezért lehetetlen volt megjósolni. Még csak hasonló tünetem sem volt korábban, amiért aggódhattam volna. Mondhatni teljesen meglepetésként ért engem is.

– Hogyan tudott kommunikálni a felszínnel?

– Két kommunikációs rendszeren is. Az első egy vezetékes telefonrendszer volt, ahol egy tényleges telefonvonal fut a felszínről 1000 méteren lefelé. A második a barlangi kapcsolat volt, egy rádióalapú rendszer, amelyet kifejezetten barlangokhoz terveztek.

– Félt lent? Volt olyan pillanat, amikor azt hitte, mindennek vége?

– Nem tudom, hogy a félelem-e a jó szó erre. Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy az állapotom olyan gyorsan romlik, hogy lehetséges, hogy meghalok a barlangban. De ekkor sem féltem. Talán már olyan régóta harcoltam, és mentem előre vegytiszta akaraterővel, hogy másnak nem volt helye a fejemben. Nem nagyon agyaltam akkor.

– Melyik volt az eltelt hat nap legnehezebb pillanata?

Az egészben az volt a legnehezebb, hogy nem engedték, hogy aktívan részt vegyek a mentésben, és beleszóljak abba, hogy mi történjen velem. Pedig legalább 15 éve foglalkozom én magam is barlangi mentéssel, 10 éve tanítok az Egyesült Állomokban és szerte a világban is. Ezért tisztában vagyok a terápiákkal, kezelésekkel és az egész koncepcióval, ahogyan azzal is, hogy ezek hogyan befolyásolják a testemet és a mentést. Nagyon nehéz volt, hogy annak ellenére, hogy én magam is tisztában vagyok a folyamatokkal, és rendelkezem is a szükséges tudással, inkább türelmes, mintsem aktív közreműködője legyek az egésznek.

– Milyen érzés volt újra megpillantani a felszínt?

– Nagyon jó érzés volt. De ekkor még nem voltam benne biztos, hogy valóban életben maradok. Csak akkor, amikor megpillantottam Jessicát (felesége – szerk.) a szükséges orvosi felszerelésekkel, akkor lettem abban biztos, hogy életben maradok.

– Mi segített túlélni a legszörnyűbb pillanatokat?

– Őszintén szólva, ha valaki elég időt tölt a mentés és a túlélés világában, akkor a túlélés csak egy dolog, amelyet az ember tesz. De nyilván a barlangászok és a barátok óriási támaszaim voltak, sosem hagytak magamra.

– Hogy van most, mi a helyzet az egészségével?

– Tegnap hazaengedtek a kórházból, és mától újra a való világban vagyok! Eléggé jól vagyok már ahhoz, hogy amíg megfogadom az orvosi tanácsokat, rendben leszek. Az ugyan időbe telik még, amíg teljesen meggyógyulok, mivel az utóhatásai jó ideig fájdalmasan nyilvánvalóan mutatkoznak még.