Krónika
Úgy fest, eddig tartott az idegenőrület
Jaime Maussan mutatványa előbb tömeges érdeklődést, majd tömeges haragot váltott ki

Kifejezetten érdekes volt a múlt hét azok számára, akik szeretnék hinni, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. A Pentagon meghallgatása után – amit viszonylag kis médiafigyelem övezett – a mexikói kongresszus is meghallgatást tartott a témában, amelyet Jaime Maussan tévés személyiség és ufókutató vezetett.
A meghallgatáson a videófelvételek mellett, a történelem során először, parlamentáris keretek között tárgyi bizonyítékok is napvilágot láttak, két, állítólagos idegen maradványainak képében. Az internet népének pedig több sem kellett, a fórumokon sose látott érdeklődés mutatkozott a fejlemények kapcsán, hiszen Maussan állítása szerint a vizsgálatoknak alávetett maradványok nem földi eredetűek.
Egy hét és egy tucatnyi szakértő után azonban a felfedezés előbb bulvárhírré, majd internetes viccé silányult, miután többen is rámutattak, Maussan már korábban is megpróbálta változó méretű űrlényeivel átverni az embereket.
Julieta Fierro, a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem Csillagászati Intézetének munkatársa is kifejtette, hogy ez az egész csupán egy átverés, míg Antígona Segura, Mexikó egyik legjobb asztrobiológusa szerint sincs semmi bizonyíték arra, hogy Maussan igazat mondana, hiszen fölösleges szén alapú kormeghatározásról beszélni, amikor az csak a földi élőlények esetében tud adatokat szolgáltatni számunkra.
Azóta már természetesen a fél világ a meghallgatáson nevet, azonban az ufóhívők koránt sincsenek vicces kedvükben. Többen kifejtették ugyanis, hogy az ehhez hasonló átverések nemcsak példának okáért Maussan hitelét rombolják, de az egész közösség hitelét is aláássák.
Az újságírót egyébként Sergio Gutiérrez Luna hívta meg a kongresszusba.
Az egész történetben talán az egyik legbizarrabb elem, hogy ugyan ezeket a maradványokat Maussan egyszer már bemutatta, a Scientists Against Myths YouTube csatorna pedig már egyszer meg is cáfolta. A másik hatalmas kérdés sokak számára azonban az, hogy az amerikai légierő volt pilótája, Ryan Graves, aki a Pentagon-meghallgatás alatt is tanúskodott, mennyit tudott az átverésről.