Krónika

Rémisztő üzeneteket küldött a kis Maddie feltételezett gyilkosa

Továbbra sincs előrelépés az eltűnt brit kislány ügyében, mialatt feltételezett gyilkosa a börtönből üzent, olvasható a borsonline.hu-n megjelent cikkben.

Rémisztő üzeneteket küldött a kis Maddie feltételezett gyilkosa
A 2007-ben Portugáliában eltűnt Madeleine McCann
Fotó: AFP/Metropolitan Police

Újabb hírek érkeztek a férfiról, aki a modern kriminalisztika történetének egyik legdurvább eltűnése kapcsán állítottak elő. Ahogy arról Borsonline júniusban beszámolt, új gyanúsítottat állítottak elő a 2007-ben eltűnt hároméves, brit kislány, Madeleine McCann feltételezett gyilkosaként. A vádlott, Christian Brueckner nemrég a barátaihoz fordult levélben: ebben a férfi, aki jelenleg is börtönben ül, a segítségükért könyörgött.

A férfi leveleinek tartalmáról az egyik volt barát számolt be a Mirrornak: ezekben hogy azért könyörgött, hogy álljanak mellé és támogassák el a bíróságon, valamint mondják el róla, „milyen jó srác”, miután az ügyészek korábban szörnyetegnek állították be.

Felháborító, hogy Chris nem által segítséget kérni tőlünk, most, hogy már mind tudunk a múltjáról

– jelentette ki az egykori barát, aki elárulta, korábban egyiküknek sem volt tudomása arról, Brueckner pedofil.

Objektum doboz

Brueckner még 2020-ban került szexuális erőszak és kábítószerkereskedelem miatt rács mögé: emiatt 7 év börtönre ítélték, és előreláthatóan 2026-ban fog kiszabadulni a börtönből. A neve később merült fel, mint lehetséges gyanúsított Madeleine McCann eltűnése és feltételezett halálának ügyében, mivel érintett volt több szexuális zaklatás és kiskorú molesztálásában is, ráadásul Maddie eltűnésekor épp annak a portugál hotelnek a közelében tartózkodott és követett el bűncselekményeket, ahol a kislány a családjával nyaralt. A férfi tagadta, hogy köze lenne a kislány meggyilkolásához, ügyvédei pedig azzal érveltek, hogy a történtek idején egy teljesen más városban élt. A braunschweigi bíróság végül Brueckner javára döntött, noha az ügyészek bíznak a döntés megváltoztatásában.

Madeleine McCan eltűnése óta már 16 év telt el: az esetet a kriminalisztika történetének egyik legrejtélyesebb bűnügyeként tartják számon, ami a mai napig megoldásra vár. Kérdéses, érkezik-e a valaha válasz arra a kérdésre, mi történt azon az éjjelen, amikor a brit kislánynak nyoma veszett.

Kapcsolódó írásaink