Krónika
Gyerekek között maszturbált rendszeresen egy LMBTQ-aktivista Amerikában
Végül letartóztatták

Nem ez az első botránya a „Sisters of Perpetual Indulgence” (magyarul Az Örök Élvezet Nővérei, a névvel a szervezet a katolikus apácarendekből igyekszik gúnyt űzni) nevű, drag queeneket is tömörítő, LMBTQ-aktivista szervezetnek. A radikális baloldali mozgalom korábban szentségtörő magatartással hívta fel magára a figyelmet.
Nagyobb ismertségre a szervezet azt követően tett szert, hogy a Los Angeles Dodgers, egy kaliforniai baseballcsapat az idei „Pride-hónap” alkalmával, még májusban az eseményei fővédnökének kérte fel őket, ami ugyanakkor a hithű katolikus szurkolók tiltakozását váltotta ki. A felháborodást kifejező reakciókból szemlézünk most egy párat.
„Wow! A Dodgers meghajolt a csőcselék akarata előtt és újrahívták ezeket a kripliket. Olyan csávókat akarnak KITÜNTETNI, akik rendszeresen bizarr apácáknak öltözve élcelődnek a katolikus valláson. Még Jézust és Szűz Máriát is gyalázzák. Hogy képes ezután bármely katolikus – vagy bármely jóakaratú – ember jegyet váltani egy Dodgers-meccsre?! Szemét, gyáva alakok!” – mondta egy felháborodott Twitter (X)-felhasználó.
„Azok a démonok, akik a szivárványos maffia élén állnak, már nem is rejtik véka alá a kereszténységgel szembeni gyűlöletüket. A gonosszal, amely a gyermekeinket akarja szexuálisan kihasználni, nincs alku! Ezt el kell pusztítani és ki kell irtani!” – írták egy másik bejegyzésben.
A legújabb, a szervezetet érintő botrányról a Breitbart is beszámolt a Daily Wire nyomán, akik megszerezték a kaliforniai Loleta sheriff-hivatalának rendőrségi jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, hogy a szervezet 53 éves tagja több mint egy órán keresztül, nyíltan és jól láthatóan maszturbált az autójában.
Számos szemtanú szerint a férfi körülbelül egy órán át tartózkodott a helyszínen, ahol nyitott ajtónál ült a teherautójában, és maszturbált – áll a jegyzőkönyvben, akik a közszeméremsértést azzal igyekeznek relativizálni, hogy hozzáteszik: Az elkövető tettével szerintük senkinek sem okozott kárt.
Az eset és a nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv nagy felháborodást váltott ki a közösségi médiában különösen annak fényében, hogy a férfi megcsinálta azt, amit a magyarországi dollárbaloldal „álproblémának” tart: rendszeresen járt felolvasóestet tartani gyerekeknek a helyi iskolába.
Az amerikai jobboldali véleményvezér, Matt Walsh által közzétett bejegyzések és fényképek tanulsága szerint a férfi rendszeresen homoerotikus és obszcén mémeket, képeket osztott meg a közösségi médiában.
„Valami baj van ezzel az emberrel. Van egy nagyon fura vágya, hogy a nyilvánosság előtt mutogassa magát, bárkinek, aki meg akarja nézni” – nyilatkozta a szemtanú, aki jelentette az esetet.