Krónika
A dél-koreai régiók több mint feléből eltűnhet a lakosság
A halálozások száma már 44 hónapja folyamatosan megelőzi a születések számát

A gazdasági és pénzügyi minisztérium közlése szerint az ország 228 közigazgatási területéből 118-ban – a régiók 51,8 százalékában – az úgynevezett populációs kockázati index februárban 0,5 alá esett. Ezt a mutatót úgy számolják ki, hogy a 20–39 éves nők számát elosztják a 65 éves vagy annál idősebb nők számával az adott populációban. Azok a régiók veszélyben vennek, amelyekben az index 0,5 alá süllyed.
Kim Bjong Hvan pénzügyminiszter-helyettes közleményében hangsúlyozta, hogy a népességcsökkenés súlyos hatással lehet az ország gazdasági versenyképességére. Kiemelte, hogy a veszélyeztetett régiókban munkahelyeket kell teremteni, hogy megállítsák a lakosság elvándorlását.
Idén júniusban a tavalyi azonos időszakhoz képest 1,6 százalékkal kevesebb, 18 615 gyermek született az országban, miközben 26 820 ember halt meg, ami 7,6 százalékos növekedést jelentett a halálozásokban a dél-koreai statisztikai hivatal közlése szerint.
A halálozások száma már 44 hónapja folyamatosan megelőzi a születések számát az országban. A termékenységi ráta 2023 második negyedévében rekordalacsony, 0,7 százalékos volt. Az 51 milliós dél-koreai népesség fenntartásához 2,1 százalékos termékenységi arányszám elérésére lenne szükség.