Krónika
Kizuhant az ablakon a maffiagyilkosság koronatanúja
Idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak

A magyar származású, szlovák állampolgárságú Tóth Róbertet szomszédai magyar nyelven próbálták meg rábeszélni, hogy másszon vissza az ablakból, ám Tóth eközben azt kiabálta, hogy „Kosťov lent van”. utána már csak a zuhanást látták. Néhai társa, Norbert Kosťov azonban nem lehetett jelen a helyszínen, jelenleg ugyanis magyar börtönben tölti szabadságvesztését.
Kosťov korábban azt állította Tóthról, hogy feldarabolta Štefan Bednárt, egy strómant, testrészeit pedig bebetonozta. A holttestet azóta sem találták meg, az ügyben a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomoz.
A rendőrség kizárta annak eshetőségét, hogy Tóthnak „segíthettek” kiesni az ablakból, lakása ajtaja ugyanis két zárral is be volt zárva, a kulcs pedig belülről az ajtóban volt.