Krónika

Szörnyű mocskot hagytak maguk után a Burning Man résztvevői + VIDEÓ

Özönvízszerű esőzés mosta el a nevadai sivatag egy távoli részén megrendezett Burning Man fesztivált, a jelentős mennyiségű csapadék pedig gyorsan egy sártengerré változtatta a kétes megítélésű rendezvényt – számolt be a Liner.

Szörnyű mocskot hagytak maguk után a Burning Man résztvevői + VIDEÓ
Burning Man fesztivál
Fotó: NorthFoto

A sár pedig igen komoly akadálynak bizonyult a mintegy 80 ezer résztvevő számára, akik a szervezők utasítására kénytelenek voltak a környezeti káosz kellős közepén meghúzódni, s kivárni, míg javul a helyzet. A sár még a teherautóknak is feladta a leckét, hiszen jóformán elmerültek benne – írták.

S bár a hétfői kivonulás a rendezvény helyszínéről számos résztvevő számára tette lehetővé, hogy visszatérjenek a civilizációba, az NBC News jelentése szerint számtalan sátor, jármű és szemét maradt hátra, ami csak tovább rontotta a szervezők hírnevét, akik büszkén hirdetik, hogy mindig eredeti állapotára állítják vissza a területet.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink