Krónika
Vonat elé hajtott a traktorral

A jármű vezetője egy vasúti átjáróhoz ért, azonban figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos jelzését és egy személyvonat elé hajtott. Senki nem sérült meg, azonban a vasúti közlekedésben jelentős fennakadásokat, késéseket okozott a baleset, mintegy 2800 utast érintve.
Az eset pontos körülményinek tisztázása során a rendőrök szakértőket is bevontak a nyomozásba, majd a traktor vezetőjét gyanúsítottként hallgatták ki. A Debreceni Rendőrkapitányság vasúti közlekedés biztonsága elleni vétség, valamint közérdekű üzem működése gondatlan megzavarása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.
A balesetről készült további képekért kattintson IDE.