Krónika
Darázscsípés miatt halt meg a háromgyermekes szigethalmi családapa
37 percig volt a klinikai halál állapotában
A nő elmondta, mindig volt a férjénél kálcium és antihisztamin, ezeket az allergiás sokk miatt azonnal bevette, majd elájult. „A testvére élesztette újra a mentők kiérkezéséig” – mondta az asszony. Majd hozzátette, Rudolf 37 percig volt a klinikai halál állapotában, már a mentősök is azt mondták, hogy túl késő.
Edina arról is beszélt, 46 éves párja az utolsó napokban már önállóan lélegzett, és életjeleket is adott magáról, ezért nagyon bízott a felépülésében. Sajnos azonban a szervezete végül feladta a harcot, a fiatal feleség mindössze 37 évesen özvegy lett. Azt egyelőre nem tudni, a tragédia a kórházban elkapott fertőzés vagy a szívbetegsége miatt következett-e be – írták.
A Bors arról ír, a gyerekek is nehezen viselik a helyzetet, édesanyjuk egy pszichológus segítségét kérte. Azt nem tudja, mennyibe fog kerülni a temetés vagy a fiúk beiskoláztatása, de egyelőre nem tud másodállást vállalni. „Mi mindig mindent együtt oldottunk meg ebben a 23 évben. Mindig ment dolgozni, mindig a családjának élt. Sok mindent megéltünk együtt, de erre nem számítottam” – fogalmazott Edina.