Krónika

Egy kiadós veszekedés után ugrott ki egy nő a harmadikról

Csodával határos módon túlélte

Megrázó jelenetnek lehettek szemtanúi azok, akik a minap az érdi Béke tér környékén jártak, hiszen egy fiatal nő a barátjával egy harmadik emeleti lakásban keveredett hangos szóváltásba. A felfokozott hangulatban a hölgy hirtelen úgy döntött, leveti magát a mélybe, amit rengetegen néztek végig a helyszínen, a látvány miatt többen sokkos állapotba is kerültek – számolt be az Érdmost.

Egy kiadós veszekedés után ugrott ki egy nő a harmadikról
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

A helyszínen lévők közül többen azonnal hívták a segítséget, jelezték az esetet a mentőknek. A fiatal nő csúnyán megsérült, de túlélte a zuhanást, a mentők elvitték a helyszínről. A szemtanúk arról számoltak be, hogy féltékenység lehet az ügy hátterében, és az alkoholfogyasztás is befolyásolhatta a nőt, így az öngyilkossági kísérlet sem zárható ki – írta a portál.

Kapcsolódó írásaink