Ezért nincs sok egyiptomi szobornak orra

Edward Bleiberg, a Brooklyn Múzeum kurátora rájött, hogy nem szabad természetesnek venni, hogy a szobrok megsérültek. Érdemes megvizsgálni ezeknek az okát. A múzeum lenyűgöző egyiptomi, klasszikus és közel-keleti kincsekkel van tele, így sok minta volt a kérdéskör megvizsgálására. Ezenkívül Bleiberg egyiptológiai kutatási területe az, hogy hogyan nézne ki az ókori szobor, milyen emberi arc tekintene vissza, ha rekonstruálnánk ezeket a szobrokat a mai technológiát felhasználva.

Bleiberg különböző okra hivatkozik kutatásában, amelyek valószínűleg a Kr. e. 25. századtól a Kr. u. 1. századig nyúló szobrok és domborművek megrongálása mögött állnak. Sok éven át természetesnek tartották, hogy egy kiálló szobor orra könnyen letörhet, és ezért fordul elő, viszonylag nagy számban a sérülés.

Az ókori egyiptomiak hiedelmeinek megértése létfontosságú volt ahhoz, hogy megértsük, miért volt annyi „összetört” orr. A kutatások kimutatták, hogy az ókori egyiptomiak rendkívül babonásak és hiszékenyek voltak, azt hitték, hogy a szobroknak életerejük van. Ha egy ellenséges hatalom olyan szoborra bukkant, amelyet el akart lehetetleníteni, akkor annak legjobb módja az volt, hogy letörték az orrát, hiszen így megfosztották a szobrot a légzéstől.

Sajnos a sírrablók is hasonlóképpen jártak el babonás hiedelmek miatt. Annak ellenére, hogy csak azért voltak ott, hogy kirabolják a felbecsülhetetlen értékű tárgyakat, a portyázók attól tartottak, hogy az elhunyt szelleme a szobron keresztül bosszút állhat rajtuk, így megcsonkították képmását. Ennek egyszerű módja az volt, hogy levágták az orrát, hogy ne tudjon lélegezni. Néha azonban a csonkolók nem álltak meg az orroknál, összetörték és megsértették az arcot, a karokat és a lábakat, hogy hatástalanítsák a kártevő életerőt.

Hasonlóképpen jártak el más korok az isteni szobrokkal. Ugyanis ha a füleket eltávolítják vagy megsértik, az isten szobra megsüketül, és így nem tudja meghallani az imát.