Krónika
Hawaii: kutyákkal kutatnak az áldozatok után a porig égett városban
Több száz embert még keresnek a Maui szigetén porrá égett település maradványai között

A helyi hatóságok arra kérték azokat, akiknek eltűnt hozzátartozójuk a tűzvész után, hogy DNS-minta eljuttatásával segítsék a halottak azonosítását. A rendőrfőnök szerint pontos szám nincsen az eltűntekről, de a különböző jelentések szerint még mindig százakról van szó, pénteken ezer emberről beszéltek.
A Hawaii-szigetekhez tartozó Maui szigetén kedden csaptak fel a lángok, amelyek a száraz bozót és erős szél miatt rendkívül gyorsan elérték a lakott területet. A történelmi Lahaina város, az egykori Hawaii Királyság fővárosa szinte teljesen elpusztult. Josh Green kormányzó a hétvégén a helyszínen tett látogatásán elmondta, hogy 2200 épület pusztult el vagy sérült meg, csaknem 90 százaléka lakóépület. Arról is beszámolt, hogy a tűzvész mintegy 6 milliárd dollár (mintegy 21 ezer milliárd forint) kárt okozott.
A természeti katasztrófa a vasárnap megerősített 93 halálos áldozattal az elmúlt évszázad legsúlyosabb erdőtüze az Egyesült Államokban, Hawaii történetében pedig a feljegyzések óta a második legpusztítóbb természeti csapás.
Hawaii szövetségi állam főügyésze vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy miért nem működtek a szigeten a természeti katasztrófákat jelző szirénák. A hatóságok ezt elismerve azt közölték, hogy mobiltelefonokra küldtek figyelmeztető üzeneteket, valamint televízió- és rádióközleményeket adtak ki, ugyanakkor korábban már kiderült, hogy a lángok miatt az adótornyok nagy része akkor már nem működött.
Maui sziget tűzoltó-főnöke, Brad Ventura úgy nyilatkozott, hogy a lángok olyan sebességgel terjedtek át a bozótról a lakóépületekre, hogy gyakorlatilag nem volt ideje a vészhelyzet-kezelő ügynökségnek.
A Hawaii-on bekövetkezett természeti katasztrófáról Ferenc pápa is megemlékezett vasárnapi imájában a római Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt. Maui katolikus közössége egyfajta csodaként emlegeti, hogy miközben Lahaina városa szinte teljesen elpusztult a tűzben, történelmi templomuk, a Maria Lanakila templom – a tetőben esett kisebb károkat leszámítva – szinte érintetlenül vészelte át a katasztrófát.