Krónika
Húszéves fekete gólya tért haza
Fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke félmillió forint

Jó adag szerencse kell ahhoz, hogy egy gyűrűvel megjelölt madarat megpillantson az ember és ez most – egy év után – újra kijutott neki. A Hortobágyi Nemzeti Park tájékoztatása szerint a folyóparton ácsorogva került szem elé a madár, amely jobb lábán színes gyűrűt visel – olvasható a lelepo.hu oldalán.
A fekete gólya türelmesen megvárta, míg a megfelelő távolságból a gyűrűjének karaktereit leolvassák.
„5082! Ünnepelhetünk!” – írja a nemzeti park, hozzátéve, idén nyáron töltötte be a madár a huszadik életévét. Ezzel újfent megdöntötte a saját maga által tartott rekordot: jelenleg ő a legidősebb fekete gólya! Nemcsak hazánkban, hanem Európában, sőt a faj egész elterjedési területén jelölt egyedek közül.
A szakértők úgy vélik, e a gyakorlati természetvédelem sikere is, hiszen ez a fekete gólya sok éve tér vissza kedvelt fészkelőhelyére. A Közép-tiszai Tájvédelmi Körzetben a fészkelő- és táplálkozóhelyek védelme eredményeként megfelelő életfeltételek várják.
Az 5082 gyűrűszámú madarat 2003-ban Hercegszántón gyűrűzte fiókaként Kalocsa Béla. Viszontagságos éven van túl, hiszen ismeretlen okból jobb lábán két ujját is elveszítette, illetve színes jelölőgyűrűjéből is hiányzik egy kisebb darab.
A fekete gólya fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke félmillió forint.