Krónika
A New Orleans-i kísértetkastélya kegyetlen úrnőjének szelleme kísért ebben az épületben
A legtöbb szellem, amely a házat kísérti, az elhunyt rabszolgáké

Az épület a hírhedt Madame Delphine Lalaurie-ről kapta a nevét. Madam Lalurie egy jómódú család született, akit később „a kísértetház kegyetlen úrnőjeként” ismertek. Első két férje különös okok miatt halt meg, de a vérfagyasztó kegyetlenségeket valószínűleg harmadik házassága alatt követte el. Beszámolók keringtek a bántalmazásokról, amelyeket Madame Delphine rabszolgáival, sőt saját lányaival szemben is elkövetett. Nem csoda, ha később több hátborzongató esemény is történt a házban.
1834 tavaszán a LaLaurie-kastélyt felgyújtották. Ez az eset feltárta számos rabszolga szörnyű életkörülményeit, akiket éheztek és vertek.
A tüzet állítólag egy rabszolga gyújtotta, akit a konyhában a tűzhelyhez láncoltak, hogy lerántsa a leplet a ház kegyetlen úrnőjéről, hogy bánik vele és a többi rabszolgával.
Madame Delphine és családja elmenekült a helyszínről. A New Orleans-i sajtó megragadta az alkalmat, hogy démonizálják Madame Delphine-t. Most úgy tartják, hogy a legtöbb szellem, amely a házat kísérti, az elhunyt rabszolgáké.
Nem sokkal a tűz után a házat lakókomplexummá alakították, egy bérlőt pedig meggyilkoltak. A férfi lakását felforgatták, de semmi értékes nem hiányzott. A meggyilkolt férfi egyik barátja, arról számolt be a rendőrségnek, hogy a férfi azt állította, hogy a házban egy démon lakik, aki addig nem nyugszik, még az életét ki nem oltja. Még kísértetiesebb, hogy a 19. század közepén a LaLaurie-ház egy lányiskolaként működött, ahol a diákok gyakran tapasztaltak bizarr és véletlenszerű fizikai támadásokat, megmagyarázhatatlan jelenségeket. A későbbi látogatók több paranormális tevékenységről számoltak be mint például riasztó sikolyokról és sötét árnyakról, amik átsuhantak a szobán, majd eltűntek.
2007-ben egy híres hollywoodi sztár Nicolas Cage vásárolta meg az ingatlant, aki vendégeivel többször vacsorázott benne, de éjszakára sosem maradtak.