Krónika

A GVH figyelmeztette az ATV-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az ATV a „Heti Napló Sváby Andrással” című műsorának nyereményjátékával megtévesztette a fogyasztókat, mert nem derült ki egyértelműen, hogy a nézők meddig szavazhatnak a műsorban. A tévétársaság, amely végig együttműködő volt az eljárás során, nem kapott bírságot, ugyanakkor igazolnia kell a GVH felé, hogy a jogszabályokhoz igazítja a műsorgyártását - jelentete be csütörtöki közleményében a versenyhivatal.

A GVH figyelmeztette az ATV-t
GVH-s figyelmeztetés az ATV-nek
Fotó: Facebook/Gazdasági Versenyhivatal

A GVH tavaly év végén indított eljárást az ATV „Heti Napló Sváby Andrással” című műsorának nyereményjátéka miatt. A most zárult eljárásban a versenyhatóság szakértői által mintaként megvizsgált 10, egymást követő adásból mindössze egyben hívták fel a nézők figyelmét arra, hogy a szavazás lezárult, míg a többi 9-ben nem adtak erről egyértelmű információt. A tévétársaság egyébiránt a versenyhatóság felé utólag sem tudott tájékoztatást adni a szavazások lezárulásának pontos időpontjairól. A megtévesztő gyakorlat miatt minden alkalommal számos elkésett szavazat (köztük sms-ek is) érkezettek, amelyek már sem a vélemény-nyilvánítás eredményébe, sem a nyereménysorsolásba nem számíthattak bele.
Az ATV az eljárás során mindenben együttműködött a versenyhatósággal: módosította játékszabályzatát, konkretizálva az eddig bizonytalan szavazatzárási időpontot, amelyről már az adás során is tájékoztatta a nézőket. A tévétársaság nem vitatta a GVH vizsgálatának megállapításait, részben elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről is. Az eljáró versenytanács minderre tekintettel - valamint arra is, hogy a vállalkozás először követett el versenyjogi jogsértést - nem szabott ki bírságot, ehelyett figyelmeztetésben részesítette az ATV Első Magyar Magántelevíziós Zrt.-t.
A versenyhatóság a jogsértés megállapítása, illetve a figyelmeztetés mellett arra kötelezte a tévétársaságot, hogy 30 napon belül alakítson ki egy belső eljárásrendet, amely megfelelően biztosítja a műsorgyártása versenyjogi előírásoknak való teljeskörű megfelelését és a további hasonló jogsértések megelőzését. Az ATV-nek mindezt részletesen dokumentálva kell igazolnia a GVH felé.

Kapcsolódó írásaink