Krónika
Kimenekítették a magyar cserkészeket is a közelgő Khanun tájfun elől Dél-Koreában

A 25. Cserkész Világtalálkozó szervezőbizottsága hétfőn jelentette be, hogy a dél-koreai kormány közlése szerint a közelgő tájfun miatt a rendezvényük nem biztonságos, ezért a még a tárborban lévő 36 ezer résztvevőt biztonságos helyre szállítják.
A BBC beszámolója szerint a Khanun tájfun ugyan veszített romboló erejéből, de így erős szelet és özönvízszerű esőt hozhat a térségbe. Kim Szung-ho, a dél-koreai katasztrófavédelem alelnöke közölte, hogy kedden helyi idő szerint 10 órakor a 36 ezer részvevő evakuálása elkezdődött, a fiatalokat buszokkal szállítják Szöulba és környékére, ahol szervezők szállásokat keresnek számukra.

A legnagyobb létszámú, 4300 fős brit küldöttség a rekkenő hőség és a hígéniai problémát miatt már szombaton elhagyta a tábort, s Szöulba költözött. Matt Hyde, a Brit Cserkészszövetség vezérigazgatója a BBC-nek elmondta, hogy bár a felmerült súlyos problémákon – rossz étkezés, hiányos higiénia és az elégtelen egészségügyi szolgáltatás – a szervezők próbálták javítani, de nem megfelelően. „Ha például olyan vécék vannak egy táborban, amelyeket emberek ezrei és ezrei használnak, és amelyeket nem takarítanak ki a várt rendszerességgel, akkor el tudja képzelni, milyen szörnyű helyezettel szembesültek a fiataljaink.”
A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a rossz körülmények miatti váratlan költözés egy millió fontjában került a szövetségüknek, s ez az összeg nagyon fog hiányozni az elkövetkező években.
A brit cserkészek szülei pedig arról panaszkodtak, hogy feleslegesen áldoztak, sokan családi gyűjtésből 3500 fontot – körülbelül másfél millió forintot – gyerekük részvételért a világtalálkozón. Az 57 éves liverpooli John Coleman azt mondta, hogy a tizenhetedik születésnapját ünneplő tinédzser lánya életre szóló utazásának szánt eseménye katasztrófává változott.
A Dél-Koreában kormányzó Népi Hatalom Pártjának vezetője, Kim Gi-hyeon nyilvános bocsánatkérést kért a világtalálkozó résztvevőitől, és vizsgálatot javasolt, hogy kiderüljön a dél-koreai szervezők az adófizetők pénzét jól költötték-e el az előkészületekre.