Krónika
A NASA elképesztő elmélettel állt elő az élet eredetéről, amitől mindenki dobni fog egy hátast
A Föld első 100 millió évében a Nap körülbelül 30 százalékkal halványabb volt

A NASA most egy érdekes cikket közölt a hivatalos honlapján, miszerint a földi élet első építőkövei a Napból származó kitöréseknek köszönhetően alakulhattak ki.
Anno az 1800-as évek végén született meg a tudósok elmélete, ami szerint maga a földi élet egy „meleg kis tóban” kezdődhetett. A tóban – amit viccesen levesnek neveztek – a koncentrált mennyiségben jelenlevő kémiai elemek a villámok, hő és egyéb energiaforrások segítségével szerves anyagokká keveredhettek össze.
Anno 1953-ban Stanley Miller a Chicagói Egyetemről megpróbálta újraalkotni ezeket az ősi körülményeket a laboratóriumban. Miller egy zárt kamrát töltött meg metánnal, ammóniával, vízzel és molekuláris hidrogénnel – olyan gázokkal, amelyekről úgy gondolják, hogy elterjedtek voltak a Föld korai légkörében. Közben szimulálták a villámlást is, hogy beindítsák a folyamatot. Egy héttel később Miller és végzős hallgatója, Harold Urey elemezték a kamra tartalmát, és megállapították, hogy 20 különböző aminosav alakult ki.
A tudósok most úgy vélik, hogy az ammónia (NH3) és a metán (CH4) sokkal kevésbé volt jelen, ehelyett a Föld levegője szén-dioxiddal (CO2) és molekuláris nitrogénnel (N2) telt meg, amelyek lebontásához több energiára van szükség.
Alternatív energiaforrásokat keresve néhány tudós rámutatott a bejövő meteorok lökéshullámaira. Mások a nap ultraibolya sugárzását említették, de a NASA új kutatása most a Napból származó energiarészecskékre mutatott rá.
A Föld első 100 millió évében a Nap körülbelül 30 százalékkal halványabb volt, de a napkitörések – olyan erőteljes kitörések, amelyeket ma körülbelül 100 évente csak egyszer látunk – 3-10 naponta jelen voltak. Ezek a „szuperflerek” közel fénysebességű részecskéket bocsátottak ki, amelyek rendszeresen ütköztek a légkörünkkel, kémiai reakciókat indítva el ezzel.
Most úgy néz ki, hogy az aktív fiatal Napunk könnyebben és talán korábban katalizálhatta az élet előfutárait, mint azt korábban feltételezték.