Krónika
Váratlan fordulat történt a 17 évvel ezelőtti nemi erőszak ügyében
Óriási felháborodást okozott annak a férfinek az ügye, aki 17 évet ült egy olyan bűncselekmény miatt, amit el sem követett. Ráadásul kártérítést sem kaphat. Az 57 éves Andrew Malkinson alighanem az Egyesült Királyság igazságszolgáltatásának az egyik legnagyobb áldozata, az ítéletét azután helyezték hatályon kívül, miután kiderült: semmi köze sem volt egy nemi erőszakkal kapcsolatos ügyhöz. A legújabb DNS-vizsgálatok bebizonyították az ártatlanságát, és így július 26-án végre szabadon engedték.
A férfi eredetileg hét évet kapott volna, ám nem volt hajlandó beismerni a bűnösségét, ezért sokkal később, csak 2020-ban szabadult. Malkinson hiába szeretne kártérítést kapni az indokolatlan börtönbüntetés idején eltöltött évek miatt, a hatóságok egy jogi kiskapura hivatkozva megtagadták a követelését.
Malkinson szabadulása után végső elkeseredésében úgy döntött, elhagyja Nagy-Britanniát. A férfi brit állampolgárságát le kívánja mondani, és holland állampolgár szeretne lenni. Ezért nemrégiben Amszterdamba utazott, ahol új életet kíván kezdeni. Hollandiában találja meg igazán otthonát, és szívesen lenne része a közösségnek. Bár Londonban született, a történtek miatt nem érzi már jó magát az országban – írja a Metro.