Krónika
Új ezerlábúfajt fedeztek fel Kaliforniában
A gemkapocs hosszúságú ízeltlábú a Los Angeles-i fonalezerlábú nevet kapta

Az áttetsző, ceruzabél vékony ezerlábút, amelynek tudományos elnevezése Illacme socal, egy dél-kaliforniai kirándulóhelyen, egy autóút mellett, egy kávézó és egy napszemüvegbolt szomszédságában fedezték fel.
A teremtmény pár centiméterre a földfelszín alá ássa be magát, és mivel nem lát, a fejéből kinyúló csápokat használja tájékozódásra. A kutatók szerint szokatlan vegyületet bocsát ki magából. Az állatnak, amely akár egy hollywoodi rémfilm szereplője is lehetne, 486 lába van, a feje pedig egy sisakra hajaz.
A kutatásban részt vevő Paul Marek, a Virginiai Műszaki Egyetem entomológusa elmondta, hogy az ezerlábúak elhalt szerves anyagokkal táplálkoznak, tehát fontos szerepet játszanak az ökológiában.
A kutatásban a Nyugat-Virginiai Egyetem és a Kaliforniai Egyetem berkeley-i tagintézményének tudósai is részt vettek, tanulmányukat a közelmúltban a ZooKeys folyóiratban publikálták.
A világ legtöbb, szám szerint hétszázötven lábbal rendelkező élőlénye szintén Kaliforniában, a Szilícium-völgy szélén él. Az Illacme plenipes elnevezésű ezerlábút 1926-ban látták utoljára, majd csaknem nyolcvan éven át kihaltnak hitték a tudósok, míg 2005-ben Paul Marek újból fel nem fedezte.
Marek az Illacme socal felfedezését egy természetbúvár applikációnak köszönheti, amelyen két kutató posztolt képet az állatról, amelyre akkor bukkantak rá, amikor csigákat gyűjtöttek.