Krónika

Huszonhárom alkalommal kért és fogadott el hálapénzt egy celldömölki orvos

Huszonhárom alkalommal kért és fogadott el a rendőrség megalapozott gyanúja szerint hálapénzt egy celldömölki orvos, aki a vesztegetéssel összesen több mint 4 millió forinttal gazdagodott – közölte honlapján csütörtökön a rendőrség.

Huszonhárom alkalommal kért és fogadott el hálapénzt egy celldömölki orvos
Huszonhárom alkalommal kért és fogadott el hálapénzt egy celldömölki orvos
Fotó: MH archív/Papajcsik Péter

A tájékoztatás szerint a nő az általa kezelt betegek hozzátartozóitól azért kért pénzt, hogy a páciensek hosszabb ideig kaphassanak fekvőbeteg-ellátást az egészségügyi intézményben.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, velük szorosan együttműködve indított nyomozást az orvossal szemben, aki az eljárás alatt szabadlábon védekezett. A bűncselekménnyel szerzett pénzt lefoglalták, illetve zár alá vették – írták.

A büntetőeljárást befejezték és az ügy iratait megküldték a Vas Vármegyei Főügyészségnek.

Kapcsolódó írásaink

Hálapénzt fogadott el egy szolnoki orvos

ĀA nyomozók csaknem 37 millió forintot, 10 millió forint értékű valutát, mobiltelefonokat, ékszereket, valamint készpénzt tartalmazó borítékokat is lefoglaltak