Krónika
Fél liter sör járt öt kilogramm üvegért

Jelentős jutalomban részesültek azok a sepsiszentgyörgyi lakosok, akik leadták üres üvegeiket a Tega köztisztasági vállalat valamelyik gyűjtőpontján – írta meg kedden Háromszék. Mint a cikkben olvasható, 939 polgár összesen 53 031 kilogramm palackot vitt vissza. Ez majdnem 56,5 kilogramm fejenként.
A jutalom minden öt kilogramm után egy fél liter sör vagy egy liter víz volt. Mint a lap megjegyzi, az alkoholos termék jobban fogyott, hiszen ebből 8418 doboz kelt el míg vízből „csak” 2175 liter.
A legtöbb üveget, azaz 6,770 tonnát június 30-án a Kós Károly utcai régi kenyérgyárnál adták le. A vállalat azért szervez évente három gyűjtést Sepsiszentgyörgyön, mert így sokkal kevesebb palack kerül a vegyes hulladékba, amelynek lerakási költségei egyre csak emelkednek. Máthé László igazgató elmondása szerint azt akarják elérni, hogy e termékek egyből az újrahasznosítókhoz kerüljenek.
A tavaly tavaszi gyűjtés során egyébként 89 711 kilogramm üveget vitt be a lakosság a leadási pontokra.