Gazdaság

Önálló hulladékgazdálkodó rendszer tanyákra szabva

Összefogás Szeged agglomerációjában

Szegedtől függetlenül önálló hulladékgazdálkodási rendszert hoz létre a Mórahalmi és a Kisteleki járás tizenhat települése, valamint Domaszék és Szatymaz, a beruházást 2,2 milliárd forint uniós támogatás teszi lehetővé – közölte tegnap a mórahalmi polgármester.

 Nógrádi Zoltán a fejlesztést bemutató sajtótájékoztatón elmondta, az érintett települések azért váltak ki a szegedi hulladékgazdálkodási rendszerből, mert annak fejlesztése nem vette figyelembe a térség speciális igényeit. A 2020 végére megvalósuló, 2,5 milliárd forintos összköltségű beruházás mintegy harmincötezer embert érint – tudatta a politikus. A térségben jelentős a tanyán élők aránya, ezért olyan szállítójárműveket is vásárolnak, melyek alkalmasak a dűlőutakon történő szállításra. Magas a zöldhulladék aránya, bővítik ennek gyűjtését, emellett külön rendszert alakítanak ki az üveghulladékok újrahasznosítására is – közölte a polgármester.