Krónika

Aratóversenyt tartanak Felsőhegyen

Lehet az ostorokat is bátran pattogtatni

Egyéves kihagyás után július 15-én és 16-án ismét megrendezik a Felsőhegyi Aratóünnepet.

Aratóversenyt tartanak Felsőhegyen
A megmérettetésre várva (képünk illusztráció)
Fotó: MH-archív/Horváth Péter Gyula

Sajnos az aratóversenyek eddigi részvevői közül sokan megöregedtek, és közülük többen is elhunytak, azonban bízunk abban, hogy azért továbbra is lesznek olyanok, akik az elkövetkezőkben is ápolják a kézzel történő aratás hagyományát – nyilatkozta a Vajdaság.ma-nak Ősz Szabó Imre, a vajdasági rendezvénysorozat főszervezője.

Mint az orgánum tudósításából kiviláglik, az idén 61. alkalommal megtartott népünnepély keretében, július 15-én szombaton horgászversenyt rendeznek, valamint ezen napon lesz a hagyományos mezeivirág-kötészeti verseny, továbbá kézműves munkák és kézimunkák kiállítása is.

A délutáni órákban az ostorpattogtatók is kipróbálhatják tudásukat, este hét órától pedig a felsőhegyi templomban hálaadó ökumenikus szentmisét tartanak, majd szabadtéri diszkó lesz. Az idei aratóversenyt az Oromparton, a Horváth Kátai Tanya mellett, az aratóebéd-főző versenyt pedig a felsőhegyi parkban tartják.

Maga a megmérettetés 9 órakor kezdődik a kiállításra hozott aratókenyerek és az aratóreggelik bemutatásával.

Kapcsolódó írásaink