Krónika

Drónokkal és hőkamerákkal kaptak el öt orvhorgászt a Hernádon

Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület (ÉMHE) halőrei folytatták le az ellenőrzéseket.

Az ÉMHE tájékoztatása szerint a halőrök a múlt héten a Hernád-folyó kiemelt szakaszait vették célba drónok és hőkamerák segítségével – írta meg a Pecaverzum.hu.

A munka eredménye június 12-én érett be, amikor a Hernád bőcsi szakaszán tetten értek öt orvhorgászt.

L. Mihály, L. Richárd, L. Pál, B. János és B. Patrik érvényes állami jegy és területi engedély nélkül horgászott egy bottal. Az elkövetők ellen szabálysértési feljelentést kezdeményeztek.

A halőröknek május 31-én, szerdán a Gólem-tavon is akadt dolga, ahol K. Ferencet kapták rajta. Ugyan a horgászatra jogosító okmányai rendben voltak, megtartott egy pontyot tilalmi időben. Szintén a Gólem-tavon pár nappal később, június 2-án, pénteken M. Bálinttal szemben kellett intézkedni, mert érvényes állami jegy és területi engedély nélkül horgászott két bottal. A halőrök szabálysértési feljelentést kezdeményeztek mindkét illetővel szemben.

Az ÉMHE-nek rendszerint meggyűlik a baja szabálytalan horgászokkal, halászokkal, és legtöbbször a Sajón. Már az év harmadik napján találkoztak két bliccelővel, márciusban négyen próbálkoztak engedély nélkül, áprilisban pedig két nap alatt három orvhalászt, két orvhorgászt és egy simlis pecást kaptak el.

A május sem telt eseménytelenül: a hosszú hétvége alatt öt orvhorgászt értek tetten. Azt követően dolguk akadt emelőhálós orvhalásszal és pontyokat rejtegető horgásszal egyaránt, majd pedig hőkamerával találtak meg egy elrejtett 18 kilós harcsát, de védelem alatt álló pontyok is előkerültek egy horgász kocsijából Sajószentpéteren.

Kapcsolódó írásaink