Krónika
Hip Hop világbajnok Felsőpulyáról

Tavaly felnőtt urban duo, idén pedig felnőtt urban formáció kategóriában nyert világbajnoki címet a horvátországi Porečben megrendezett ESDU Dancestar World Final világbajnokságon a burgenlandi felsőpulyai magyar diáklány, Németh Doris. Mint az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) magyar nyelvű műsorában elhangzott, az esemény egy nemzetközi előválogató turné csúcspontja és 2008 óta hagyományosan Porečben rendezik meg.
A világ legjobbjai idén hatvanhárom országból érkeztek, s létszámukat tekintve ötezren mérték össze tudásukat a különböző kategóriákban.
Németh Doris hatévesen, a felsőpulyai Tanzwerksatt FUX berkeiben tette meg az első lépéseket, itt kapott alapokat, itt nyerte meg az első versenyét is. Később váltott a szombathelyi/kőszegi Westside-hoz, ahol a hip hop legkülönbözőbb stílusaival is megismerkedhetett. Az interjúban elmondta, szívesen adná tovább tudását és szeretné, ha minél több fiatal ismerkedne meg ezzel az élménnyel. A tervek szerint még az ősszel indítana egy tanfolyamot Felsőpulyán.
A távolabbi jövőben pedig talán nemcsak a világbajnokságon, hanem akár az olimpián is szurkolhatunk Dorisnak, ugyanis a fiatal lány ott is indulni szeretne.