Krónika

Már ötvenezer beteg kapott ellátást az új ügyeleti rendszerben

5500 esetben telefonos tanácsadás történt, mintegy 3500 beteghez pedig ügyeleti kocsit küldtek

Pünkösdre átlépte az ötvenezret az Országos Mentőszolgálat új alapellátási ügyeleti rendszerében ellátott betegek száma – közölte a mentőszolgálat szóvivője vasárnap.

Már ötvenezer beteg kapott ellátást az új ügyeleti rendszerben
Fotó: Facebook/OMSZ

Győrfi Pál közleményében emlékeztetett: a február 1-jén Hajdú-Bihar vármegyében indult egységes rendszerhez Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Komárom-Esztergom vármegye is csatlakozott.

Tájékoztatása szerint több mint negyvenezer beteget valamelyik ügyeleti telephelyen részesítettek ellátásban, 5500 esetben telefonos tanácsadás történt, mintegy 3500 beteghez pedig ügyeleti kocsit küldtek és a lakásukon látták el őket. A jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek több mint 90 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett, kevesebb mint 4500 beteget kellett további szakellátásra vagy kórházba küldeni. Az alapellátási ügyeletben ellátottak 37 százaléka gyermek volt.

A közlemény szerint a 1830-as hívószám mindenhol jól működik, a visszajelzések alapján az ügyelet által nyújtott betegellátással az ellátottak maximálisan elégedettek voltak. Az ügyeleti ellátás az 1-től 5-ig terjedú elégedettségi skálán összességében 4,3 minősítést kapott, amely az egészségügyi szolgáltatások esetében kifejezetten magas értéknek számít.

Az egységes alapellátási ügyeleti rendszer országos kiterjesztése folytatódik annak érdekében, hogy a jövő év elejére Budapest kivételével az egész országban egységes, a betegeknek az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működhessen – közölte Győrfi Pál.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom