Krónika

Népszerűek a honismereti kirándulások Erdélyben

Idén az ötvenegy háromszéki pályázóból harminckilenc nyert támogatást a szülőföld jobb megismerését és az osztályközösségek megerősítését célzó helyi programban

Évente hirdeti meg a Háromszéki Közösségi Alapítvány helyi honismereti programjait. A Nem térkép e táj programba az előkészítőtől a középiskolás végzősökig bármely osztály jelentkezhet.

Idén az ötvenegy háromszéki pályázóból harminckilenc nyert támogatást a szülőföld jobb megismerését és az osztályközösségek megerősítését célzó helyi programban - írta meg szerdán a Háromszék. Mint olvasható, az eseményt évente hirdet meg a Háromszéki Közösségi Alapítvány. Az egynapos honismereti kirándulások anyagi fedezetét most azok a helyi, döntő részt magyar vállalkozók biztosították, akik a 2021-ben közzétett 177-es bukaresti kormányrendelet alapján 2022-ben célzottan rendelkezhettek a szponzorálásra fordítható alapjuk felhasználatlan összegéről.

Mint olvasható, a huszonhét háromszéki iskola harminckilenc osztályközösségének több mint ezerötszáz diákja a tanév végéig hátralévő időszakban kulturális és történeti nevezetességeket látogat meg, ismerkedik hagyományos mesterségekkel és helyi vállalkozók tevékenységével. Így egyebek mellett nagy lesz a sürgés-forgás a zabolai Néprajzi Csángó Múzeumban, a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban, az Ika-váránál, Gábor Áron eresztevényi sírjánál, a zágoni Mikes–Szentkereszty-kastélyban, az oltszemi Mikes-kastélyban, a sepsiszentgyörgyi vadászati múzeumban és a sepsibükszádi üveggyártást bemutató gyűjteményben valamint a gelencei Szent Imre-templomban is – derül ki a nyertes pályázati programokból.

A Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke, Bereczki Kinga a lapnak arról beszélt, az a több mint száz pedagógus, aki megírta a pályázatot és elkíséri a diákokat a napi honismereti kirándulásokra, éppen úgy nyertese a projektnek mint diákjaik, akik a tanórán túli együttlétek alkalmával új ismeretekkel és barátokkal gazdagodhatnak.

Kapcsolódó írásaink