Krónika
Élnek még remeték, megmutatjuk, hogy milyen körülmények között
Magyarországon is több remete él

Egészen a kommunista keresztényüldözésig több remete élt magányosan a Mecsek és a Pilis erdőiben, elvonultak az emberek elől, nem kapcsolódtak családhoz, barátokhoz, közösséghez, egyedül Istenhez. De az egyház tudta, a remeték ékes példái annak, hogyan adhatja át egy ember a teljes életét Istennek, ezért szabályozták a remeteséget, hogy tagjai közelebb kerüljenek a nyilvánossághoz. Ma a mindenkori megyés püspök hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy valaki ezt az életet gyakorolja. Hogyan történik mindez?
Remete bárkiből lehet, aki úgy érzi, hogy erre hívta Isten. Ilyenkor több beszélgetést szerveznek a remeteségre készülő nővel vagy férfival, amihez szerzetesek, papok, illetve a megyés püspök csatlakozik, így tudják megállapítani, hogy a jelentkező valóban készen áll erre a pályára, vagy inkább a világban van feladata, például szülőként. Amennyiben pedig meggyőződnek róla, hogy a jelentkező valóban elvonultan akar szolgálni, mindenben segítik. A remeteélet fontos része az örökfogadalom, vagyis amikor az illető fogadalmat tesz arra, hogy Jézus tanítása szerint él és cselekszik. Ezt a fogadalmat évente megújítják a remeték – a szertartás hasonló ahhoz, ahogy a szerzetesek is évente megújítják fogadalmukat a szentmise keretei között.
Az elvonult élet nevében is szerepel, hogy távol vannak a zajos várostól, így jellemzően a környező falvakba költöznek, ahol egyszerű körülmények között telnek napjaik. Tisztaságban, engedelmességben és szegénységben élnek. A tisztaság arra utal, hogy nem foglalkoznak a világi dolgokkal, nem néznek televíziót, nem használnak közösségi médiát, elfordulnak a divattól, politikától, szexualitástól és minden mástól, ami eltereli gondolataikat az imádságos életről. Az engedelmesség annyit tesz, hogy alázattal követik az egyház tanítását, eleget tesznek a megyés püspök kérésének (ilyen lehet egy szolgálat ellátása, mint a helyiekkel folytatott lelki beszélgetés), illetve betartják a fogadalmukat. Van, aki némaságot vagy a betegek gyógyítását választja – a némasági fogadalom ünnepekkor feloldható. Végül a szegénység révén lemondanak a luxuscikkekről, mindarról, amire nincs feltétlenül szükség az emberi életben (krémek, illatszerek, mindenféle ruha, cipő, táska, bútor), vagyis csak alapvető tárgyakat használnak, ezzel is ellentmondanak a gazdaságelvű gondolkodásnak.
