Krónika

Két gyalogost gázolt el egy férfi

A vádlott sem a gyalogosokat, sem a piros jelzést nem észlelte

A Székesfehérvári Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a zebrán gázolt el két nőt Székesfehérváron, egyikük életét vesztette – számolt be az esetről az Ugyeszseg.hu.

Két gyalogost gázolt el egy férfi
A gyalogosok már a két forgalmi sávot elválasztó terelővonalnál jártak, amikor a férfi nem adott nekik elsőbbséget, őket a jármű elejével fékezés nélkül elgázolta
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Oliver Dietze

A vádirat szerint a férfi 2021. október 12-én, reggel, Székesfehérváron közlekedett az Új Csóri úton a Palotai út irányából a 8. számú főút irányába 50-55 km/óra sebességgel. A két nő – leszállva a helyi járatos autóbuszról – a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen akart átmenni.

Amikor megkezdték az átkelést, a vádlott a gyalogosoktól legalább 68 méter távolságra haladt és a fényjelzőkészülék már két másodperce piros jelzést mutatott. A vádlott azonban sem a gyalogosokat, sem a piros jelzést nem észlelte, mert balra, a pékség felé akart kanyarodni, és figyelmét a pékség felirata kötötte le.

A gyalogosok már a két forgalmi sávot elválasztó terelővonalnál jártak, amikor a férfi nem adott nekik elsőbbséget, őket a jármű elejével fékezés nélkül elgázolta. Az ütközéskor mindkét sértett a gépkocsi motorháztetőjére, szélvédőjére, majd pedig az aszfaltra csapódott.

Az egyik nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kórházba szállítását követően elhunyt, míg a másik sértettnél maradandó fogyatékosság alakult ki.

Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását, valamint közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom