Krónika
Valósággá váló pszichothriller – interjú Lendér Norberttel + VIDEÓK
A siroki fiatalnak filmbe illő veszélyekkel kellett szembenéznie a párizsi katakombákban
– Honnan jött az ötlet a felfedezéshez?
– Az ötlet igazából teljesen váratlanul, mondhatni véletlenül adódott. Eredetileg Kazahsztánba készültem, de sajnos pont lemondták a járatom a háború kitörése miatt. Ezért, gondoltam, megnézek egy filmet, ami majd megvigasztal. A film címe Úgy fent, mint lent, ami egy pszichothriller. Furcsán hangzik, de ez volt az, ami arra ösztönzött, hogy vágjunk neki Párizs ismeretlen katakomba rendszerének.
– Miért pont Párizs? Miért ezt a helyszínt választottátok a feltáráshoz?
– A film annyira inspiráló volt a számomra, hogy nem volt kérdés, hogy el kell oda mennem. A filmben egyébként arról volt szó, hogy Párizs utcái alatt 200 mérföldnyi alagútrendszer húzódik, melyet 1785-ben építették a világ legnagyobb tömegsírjának. Ez volt a holtak birodalma, ahol számtalan lélek találta meg örök otthonát. Amikor egy csapat kutató bemerészkedik a feltérképezetlen katakombák csontlabirintusába, rábukkannak a titokra, melyet a holtak városa őriz.
Azt tudtuk, hogy ez a helyszín létezik, de azt már nem, hogy milyen hatalmas is a terület. Rengeteg helyen jártam már, de ez volt a legmeghatározóbb az életemben. Olyan élménnyel gazdagodtam, amit egy hétköznapi ember nem feltétlenül él át.
– Hogy sikerült bejutni ezekre a helyszínekre? Kellett hozzá valamilyen speciális engedély?
– Nem volt egyszerű, ugyanis az utat megelőzően úgy három hónapig kellett azon dolgoznom, hogy minden flottul menjen. Bár néztem videókat is, de igazából nem tudtuk előre, hogy mire is számítsunk. Volt egy vasúthálózat Párizs alatt, ami már megszűnt, ennek a térképét használtuk fel az út megtervezéséhez, de még a térkép ellenére is nehezen találtuk meg, hogy hol juthatunk be.
Nagyjából öt órába telt a helyszínen, mire meglett, hogy melyik a legmegfelelőbb bejárat, és még ott is egy körülbelül negyvencentis részen kellett átmásznunk. Egyébként engedély igazából nem kellett, mivel oda teljesen illegális lemenni. Így annak a veszélye is fennállt, hogy elkapnak minket, ami hatalmas pénzbírsággal jár.
– Hogy készültetek fel erre az egész kalandra?
– A felkészülés az olyan volt, mintha csak sima barlangászatra készültünk volna. Hasonló volt a felszerelésünk is. Elsősorban sisakot vittünk magunkkal, ami megvédi a fejet a kisebb lezuhanó kövektől, illetve alacsony helyeken az ütközésektől.
A lámpa szintén elengedhetetlen eleme egy barlangtúrának. A világítást a sisakra kell erősíteni, hogy mindkét kezünk szabadon használható legyen. Elsősegély-felszerelésre is mindig szükség van, ahogy elegendő élelemre és vízre is.
– Milyen veszélyekkel néztetek szembe? Volt olyan esemény, amit innen kiemelnél?
– Elég sok veszéllyel néztünk szembe, a legrémisztőbb pedig talán az volt, hogy nem tudhattuk, mibe, illetve kibe is botlunk bele. Már eleve az emberek is érdekesek voltak. Többen kifejezetten barátságosak voltak, de akadtak olyanok is, aki ellenszenvesen viselkedtek. Volt például egy négy tagból álló társaság, akik valószínűleg drog és alkohol hatása alatt álltak. Nem is nagyon akartunk velük szóba elegyedni, ezért inkább gyorsan továbbálltunk.
Olvastam arról, hogy szektások is előszeretettel járnak le, de azt nem gondoltam volna, hogy találkozunk is velük odalent! Sötét teremben, lehajtott fejjel álltak piros lámpafénynél. És volt egy másik társaság is, akik kántáltak. Eleinte csak azt hittük, zene szól, de ahogy közelebb értünk, hallottuk, hogy ott énekelve járkálnak. Közelebbről is meg akartuk őket nézni, de mire odaértünk, pont eltűntek.
Amit még kiemelnék, hogy volt ott egy olyan folyosó is, ahol emberi csontokon kellett bemásznunk. A végén már olyan szűk volt a járat, hogy az állunkat súrolták a csontok. Ott fel sem fogtam igazából, hogy mi történik, csak, amikor másnap megnéztem a felvételeket, akkor tudatosult bennem, hogy valójában milyen extrém szituáció is volt ez az egész.
– Milyenek voltak a lenti körülmények?
– Leginkább nyomasztó. Minden párás és nyirkos volt. Sokfelé derékig érő víz, zsákutcák és szűk folyosók voltak. Néhány teremben totemoszlopok és kosfejek is voltak, illetve áldozati oltárt is láttunk. Gyakran váltotta egymást a hideg-meleg, ráadásul a labirintusrendszer végtelen hosszúságúnak tűnt.
Épp ezért senkinek sem ajánlom azt, hogy ilyenbe belekezdjen, mert hihetetlenül veszélyes. Az emberek már eleve aggodalomra adtak okot, nem beszélve az omlásokról, és az eltévedés valószínűsége is elég magas.
– Mennyi időt töltöttetek lent?
– A leghosszabb idő nagyjából 16 óra lehetett, de az utunk során a katakombáknak körülbelül még csak a negyedét jártuk be, ezért még szeretnénk visszamenni, hogy jobban felfedezhessük a helyszínt. Szeretnénk még az eddig ismeretlen termekbe is bejutni, ami azt jelenti, hogy valószínűleg ott kell aludnunk, mivel több napot venne igénybe egy ilyen feladat megvalósítása.
– Mi lesz a következő úti cél?
– A következő kalandunk Románia egy eddig rejtett szeglete, amiről egyelőre többet nem árulhatok el, de mint említettem, tervben van még egy párizsi kiruccanás is. Szeretnénk eljutni Egyiptomba, ahol kevésbé ismert piramisokat fedeznénk fel, és Kazahsztán is a céljaink között szerepel. Úgy gondolom, hogy még rengeteg felfedezésre váró hely van a világban, amelyekről nem is gondolnánk, hogy létezik.
