Krónika

Kína újabb űrszondát küld egy eddig ismeretlen égitest felfedezésére

Kína 2025 körülre tervezi a Tienven–2 űrszonda indítását azzal a céllal, hogy mintákat gyűjtsön egy Földhöz közeli aszteroidáról, majd felfedezzen egy üstököst.

Kína újabb űrszondát küld egy eddig ismeretlen égitest felfedezésére
A Shenzhou–14 űrhajósai: Chen Dong és Cai Xuzhe (képünk illusztráció)
Fotó: Xinhua via AFP/Liu Fang

A kutatásról, illetve a Tienven–2 küldetésének céljáról Csang Zsung-csiao, a kínai bolygókutatás, egyben a szóban forgó misszió vezető mérnöke számolt be a helyi médiának hétfőn a kelet-kínai Anhuj tartomány Hofej városában. Április 24-e az Űr napja Kínában.

„Amennyiben a feladatot sikerül végrehajtani a 2016HO3 kódnevű kisbolygón, a bolygóközi térben ezek lesznek az első, Kína által gyűjtött minták” – jelentette ki Csang. Mint mondta, a szonda először körözni fog az aszteroida körül, mielőtt leszáll a felszínére. Ezt követően a Tienven–2 elindul a Mars és a Jupiter közötti belső aszteroidaöv világába, hogy felfedezzen egy üstököst – tájékoztatott a kínai űrkutató.

A 2016HO3-ös kisbolygóról annyit tudni, hogy átmérője nem nagyobb 100 méternél és a hawaii Pan-STARRS1 teleszkóppal fedezték fel 2016-ban. Az aszteroida elliptikus pályán kering a Nap körül, időnként megközelíti a Földet, és „mintegy műholdként” kering körülötte is – közölte korábban a NASA.

A NASA OSIRIS-Rex űrhajója 2021-ben már sikerrel hajtott végre leszállást egy aszteroidán, a Földtől mintegy 320 millió kilométerre lévő, felhőkarcoló-méretű Bennun. Japán űreszköz 2019-ben egy 250 millió kilométerre keringő bolygón landolt sikeresen.

A Tienven–2 elődje, a Tienven–1 elnevezésű legénység nélküli űrszonda 2021-ben szállt le először a Marson, ahonnan fotókat és videókat is küldött. Ezzel Kína a második nemzetté vált, amelynek űrhajója sikeresen landolt a vörös bolygón.