Krónika
Egy Audi R8-cal tér vissza a motorsportba a felnőttfilmes versenyzőnő
Az OnlyFans lett a főszponzora

Az már korábban kiderült, hogy a felnőttfilmes karriert is maga mögött tudó, kétszeres Bathurst 1000-es induló Renee Gracie visszatér a motorsportok világába több év kihagyást követően – írta meg a motorsport.com.
Nemrég pedig az is kiderült, hogy egy Audi R8 LMS-sel fog rajthoz állni az ausztrál GT World Challenge GT Trophy osztályában. Gracie Audijának festésén jelentős szerepet fog kapni az OnlyFans, amely platform leginkább a felnőtt-tartalmairól ismert.
A tervek szerint Gracie motorsportba való visszatéréséről a Stan streamszolgáltató dokumentumfilmet is fog forgatni. A 28 éves versenyzőnő a bejelentés után így nyilatkozott:
„Megvásároltuk az Audit, hogy azzal induljunk a szezonban. Sok minden jár most a fejemben, és sok erőfeszítést igényelt, hogy eljussunk idáig. Rengeteg mindennek kellett összeállnia a háttérben, hogy sikerüljön.”
„A Stan dokumentumfilmje is támogatást jelent, néhány hónappal ezelőtt pedig felvetettem az OnlyFansnek a versenyzésbe való visszatérésem lehetőségét, és nagyon érdekelte őket a dolog.”
„Sokat tárgyaltam velük, hogy összejöjjön a főszponzori megállapodás, és nagyon izgalmas, hogy sikerült. Ha az emberek az OnlyFansre gondolnak, úgyis én jutok eszükbe, akkor miért ne szerepelhetne az oldal az autón is?” – olvasható a portálon.