Krónika

Kéken foszforeszkált a nagyáruházláncban vásárolt csirke

A jelenség pontos oka rejtély

Nem először fordul elő, de még mindig érthetetlen a jelenség, aminek az okait a beszállító is csak megtippelni tudja – írta meg a szeretlekmagyarorszag.hu.

Kéken foszforeszkált a nagyáruházláncban vásárolt csirke
Csirkehúsok (képünk illusztráció)
Fotó: MH

A Budakeszin élő 29 éves férfi azt állította: a hűtőben egy napig tárolt csirkefarhát még becsomagolt állapotban, fogyasztás előtt és (elméletileg) friss állapotban produkált fényjelenséget, miközben kellemetlen szaggal árasztotta el a lakást.

„Eleinte épp olyan minőségű húsnak tűnt, mint amilyet az áruházláncnál venni szoktam. Amikor viszont a következő nap elkészítettem volna, éreztem, hogy rettenetes bűz járja át a konyhát. Először a forrását sem tudtam megállapítani, majd a farhátat megszagolva derült ki, hogy abból árad” – mesélte. Hozzátette, hogy a hús kéken foszforeszkált még felkapcsolt villany mellett is.

A lap szerint hasonló esetekről már korábban is születtek beszámolók. A jelenség pontos oka viszont a mai napig rejtély – sőt akár az egyes esetekben is eltérő lehet. Elképzelhető, hogy baktériumok szaporodnak el ilyenkor, de a szárnyasok gyors csontnövekedése is kiválthatja a sci-fibe illő látványt.

Az országszerte működő nagyáruházláncnak egy fotót is csatolva a következő kérdéseket tették fel:

  • Vajon a hús beszállítójától, azaz külső cégtől eredhet a probléma?
  • Milyen intézkedéseket hoznak, hogy a hasonló helyzetektől megkíméljék a fogyasztókat?
  • És nem utolsósorban: hogy történhet meg az ilyesmi egyáltalán?

A gyártó cég válaszában hangsúlyozta: hasonló esettel eddig nem találkoztak, ezért gyakorlati tapasztalatuk ezzel kapcsolatban nincsen. A mezőgazdasági állatorvosi területen dolgozó kollégákkal többször is egyeztetve szerintük foszforeszkálás – pontosabban fluoreszcencia – alakulhat ki, ha valamely Pseudomonas baktériumfajjal szennyeződik a hús, ami a konyhai előkészítés, feldolgozás, helytelen tárolás során bárhol megtörténhet.

Közölték, hogy a Pseudomonas baktérium megtalálható bárhol a környezetünkben, különösen a nedves közegben, földön, konyhában stb. Ezek a baktériumok olyan pigmenteket termelnek, amelyek sötétben foszforeszkálnak, tehát nem szükséges az UV-fénnyel történő gerjesztésük.

Más esetben az állatok gyors csontnövekedése lehet az ok – ám hogy miért növekedhetnek ilyen ütemben, arra a gyártó már nem tért ki. Ilyenkor foszforvegyületek épülnek a szárnyas csontjaiba, ez indíthat be valamilyen kémiai folyamatot, ami kék fénnyel jár.

A gyártó cég kiemelte, ők a hatóság által jóváhagyott vízvizsgálati tervvel rendelkeznek, ami tartalmazza a Pseudomonasra is vonatkozó vizsgálatot is. Hangsúlyozták, hogy eddig egyetlen esetben sem fordult elő, hogy Pseudomonas-szennyeződést találtak volna a vizükben.

Kapcsolódó írásaink