Krónika

Megölte az internetről rendelt hal az idős házaspárt

Gömbhalat vettek

Idős házaspár halt meg, miután mérgező gömbhalat evett Malajziában – írja a CNN.

Megölte az internetről rendelt hal az idős házaspárt
Gömbhal
Fotó: RIEGER BERTRAND / HEMIS.FR / HEMIS VIA AFP

Ng Chuan Sing és felesége, Lim Siew Guan, mindketten a 80-as éveik elején jártak, és tudtukon kívül két gömbhalat vásároltak egy online árustól március 25-én – közölték a hatóságok a déli Johor államban. Ugyanazon a napon Lim megsütötte a halakat ebédre, és légzési nehézségeket, illetve remegést kezdett tapasztalni. Egy órával az étel elfogyasztása után férje, Ng is hasonló tüneteket kezdett mutatni – számolt be az RTL.

Azt írták, a házaspárt kórházba szállították, és felvették az intenzív osztályra, Limet pedig helyi idő szerint este 7 órakor nyilvánították halottnak. Ng nyolc napra kómába esett, de állapota rosszabbodott, és szombat reggel meghalt.

A portál szerint a malajziai törvények tiltják a mérgező és ártalmas élelmiszerek, például a gömbhal húsának árusítását, és a bűncselekményért 10 000 RM (2300 dollár) pénzbírság vagy két évig terjedő börtönbüntetés jár.

Kapcsolódó írásaink