Krónika

Újra feltárták a sámán sírját

Bad Dürrenberg egy szerény fürdőváros Kelet-Németországban. A településen 1934-ben egy olyan, női sámán sírja került elő, akinek az emlékét legkevesebb hatszáz éven át nyilvántartották az utódok. Tették mindezt úgy, hogy sem az írást, sem az olvasást nem ismerték.

Újra feltárták a sámán sírját
Ez is kincs, csak másféle...
Fotó: dpa via AFP/Sebastian Willnow

Újra megvizsgáltak a régészek egy 1934-ben Bad Dürrenbergben felfedezett síregyüttest azért, hogy pontosítsák, ki volt az a két személy, akiket egykoron oda temettek. Mint az Amerikai Régészeti Intézet folyóirata, az Archeology friss cikkéből kiderül, az eredeti felfedezés pár kíváncsi és a múlt iránt fogékony vízvezeték-fektető munkásnak köszönhető, akik ásás közben szokatlan, vörös földre bukkantak.

Az orgánum emlékeztet, a dolgozók egy helyi tanárt hívtak az árokhoz, aki a látottak alapján riasztotta a közeli Halle városában dolgozó Wilhelm Henning régészt. Mire Henning megérkezett, a tanár kovakő pengéket, kagylóhéjakat, őzmaradványokat és vaddisznó agyarakat valamint emberi csontokat tárt föl.

A további szokatlan tárgyak közé tartozott egy őz finom agancsa, amelyet fejdíszként is viselhettek volna egykoron. A régészek először úgy vélték, hogy a sír egy neolitikus földművesé volt. Véleményükről később kiderült, hogy teljesen téves – ez volt az első, de korántsem az utolsó alkalom, amikor a szakemberek rosszul ítélték meg a látottakat.

Az Archeology emlékeztet rá, az 1930-as évek Németországának ideológiája segített kialakítani a tudósok kezdeti értelmezését leletekről. A sírokat alig másfél évvel Hitlerék hatalomátvétele után fedezték fel, a politika gyorsan belekeveredett a sztoriba. A régészek alapvető részét képezték Adolf Hitler nemzetépítő programjának, amely fizikai bizonyítékot keresett az árjákról. Utóbbiakat a nácik szőke hajú, kék szemű, Észak-Európából származó embereknek hittek. Remélve, hogy támogatni tudja ezt az ötletet, egy másik archeológus a helyszínen az egyetlen kőbalta jelenléte alapján „árjásította” a temetkezést, s ezzel ismét teljesen téves irányba vitte a történetet.

A háború után, az 1950-es években a kutatók rájöttek, hogy a csontok egy nőhöz tartoznak. A bőséges leletek – az agancsos fejdísz, pengék, kagylóhéjak és vaddisznóagyak mellett még több száz egyéb műtárgy, köztük vaddisznófogak, teknőspáncélok és madárcsontok – egyértelműen különlegesnek mutatták a sírt.

A kommunista NDK-ban az 1960-tól igen keveset foglalkoztak a kérdéssel, majd 1990-től újfent több alkalommal elővették a témát. A legmodernebb eljárásokkal begyűjtötték a helyszínen még megmaradt eszközöket – illetve újra rendszerezték az 1934-es tárgyakat s így kiderítették, hogy egy sámán sírjával állnak szemben.

Egy 2019-es kutatás pedig sok más mellett azt is feltárta, hogy a nő gerincének hibája tovább fokozhatta misztikus auráját. Orschiedt és Walter Wohlgemuth, a Halle-Wittenbergi Martin Luther Egyetem radiológiai vezetője szerint a hölgynek a második nyaki csigolya belső oldalán egy olyan plusz csontja nőtt, amely alkalomszerűen megszakította az agyba tartó véráramlást. Mindennek eredménye valószínűleg egy rendkívül ritka, nystagmusnak nevezett állapot volt, amely a szemgolyó ritmikus rándulásával jár – s amelyet lehetetlen szándékosan reprodukálni.

A cikkben megjegyzik, a nő sírját legkevesebb hatszáz évig nyilvántartották, ugyanis húsz generációnyi leletet sikerült a tudósoknak elkülöníteniük. A szakemberek szerint az, hogy egy írástudatlan társadalom nem csak a sámán emlékét, hanem temetésének pontos helyét is megőrizte, a kifinomultság megnyilvánulása.

Olyasmi, amit általában nem szoktak a vadászó-gyűjtögető elődeinkhez kötni.

Kapcsolódó írásaink