Krónika
Annyira túlszaporodtak Escobar vízilovai, hogy létrejött az Afrikán kívüli legnagyobb populáció

Kolumbia hivatalosan közölte, hogy az egykori drogbáró, Pablo Escobar tulajdonában lévő 70 vízilovat két különböző helyszínre szállítják el. Az egész művelet pedig nagyjából 3,5 millió dollárba, azaz több mint 1,3 milliárd forintba kerül majd – írta meg az Origo.
Mint ismert, Pablo Escobar még az 1980-as évek végén hozatott néhány vízilovat Afrikából Kolumbiába. A kokainbáró 1993-as halála után azonban az állatok szabadon kóborolhattak Antioquia megye egy forró, mocsaras területén, ahol olyannyira elszaporodtak, hogy az máig komoly kihívást okoz a helyi környezetvédelmi hatóságoknak.
Most a kolumbiai hatóságok közölték, hogy 70 vízilovat terveznek befogni és elszállítani, közülük 10 állat az észak-mexikói Ostok menedékhelyre kerül, míg 60 egy meg nem nevezett indiai létesítménybe – írja a The Guardian.
A szakemberek azt tervezik, hogy csalival csalogatják az állatokat karámokba, ahol bezárva maradnak, mielőtt speciális ládákba helyezik őket a szállításhoz – írja a portál.
Kolumbia Környezetvédelmi Minisztériuma egyébként tavaly invazív fajnak nyilvánította a vízilovat, akik a feljegyezések szerint a maguk 130-as létszámukkal a legnagyobb afrikán kívüli populációt hozták létre az országban.
A szakértők szerint a számuk exponenciálisan nőni fog, egy tanulmányban úgy számoltak, hogy 2034-re a vízilovak száma már 1400 lehet a területen – írja az Origo.