Krónika

Ökumenikus virágvasárnapi keresztút lesz Debrecenben

A rendezvény a színházművészet és a szakrális ünnep összekapcsolását erősíti

Imával, verssel, énekkel rendezik meg idén a Magyarországon egyedülálló ökumenikus virágvasárnapi keresztutat Debrecenben – jelentették be a szervezők hétfőn a Református Nagytemplom mögötti emlékkert kávézójában sajtótájékoztatón.

Ökumenikus virágvasárnapi keresztút lesz Debrecenben
Imával, verssel, énekkel rendezik meg idén a Magyarországon egyedülálló ökumenikus virágvasárnapi keresztutat Debrecenben
Fotó: MH

Papp László (Fidesz–KDNP) polgármester emlékeztetett rá: először 2012-ben rendezték meg a húsvéti felkészülés jegyében a keresztutat, a program 2017-től városi keresztúttá vált, amely „valamennyi egyházi szervezetet és a városlakókat is megszólítja”.

A keresztútnak idén több aktualitása is van, egyrészt hordozza béke üzenetét, másrészt az idei Színházi Olimpia kapcsán több város színészeinek közreműködésével hirdeti az összefogás erejét – mondta a polgármester.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök azt mondta, a keresztút az élet útja, Krisztus értünk vállalta ezt az utat, a kínhalált, és az út vége nem a Golgota, hanem a feltámadás. Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője a húsvétot megelőző várakozásról beszélt, amelyet az „Istennel való találkozás nagy ünnepe követ”.

Terdik János, a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye pasztorális helynöke a húsvétit megelőző nagyböjtről neszélt, amely időszakban „bűnbánatot gyakorolva önmagunkat tisztítjuk meg”.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a virágvasárnapi körmenet a Debreceni Református Nagytemplom elől indul, ahol barkaszentelés is lesz, majd több stáción keresztül jutnak el a menet résztvevői a Szent Anna-székesegyházig.

A keresztúti szolgálatra meghívott színművészek –kapcsolódva a húsvéttól Szentivánéjig tartó, 10. Színházi Olimpiához – a világtalálkozó kiemelt helyszíneinek – Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Veszprém – otthont adó városok színházaiból érkeznek.

A rendezvény a színházművészet és a szakrális ünnep összekapcsolását erősíti, ugyanis a 10. Színházi Olimpia jelképe a Bibliában is központi motívumként szereplő bárka. Az a bárka, amely a világi és az egyházi értelemben is az értékek megőrzésének és átmentésének szimbóluma – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Kapcsolódó írásaink