Krónika

Szentségtörés? A németek kifejlesztették az instant sört

Már kapható a termék

A Klosterbrauerei Neuzelle sörfőzde olyan sörport fejlesztett, amit csak fel kell önteni vízzel, és máris előttünk van az alkoholmentes sör – írta meg a hvg.hu.

Szentségtörés? A németek kifejlesztették az instant sört
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Újfajta sörrel rukkolt elő az egyik tradicionális német sörfőzde, a Klosterbrauerei Neuzelle. A cég kifejlesztette a világ első porított sörét, vagyis lényegében az instant sört. Az ital alkoholmentes, magas dextrintartalmú, főzni pedig ugyanúgy főzték, mint bármelyik másikat, csak a végén vízben oldódó porrá, illetve granulátummá alakították át – írta meg a hvg.hu.

Az Interesting Engineering azt írja, a termék kifejlesztését a Német Szövetségi Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium is finanszírozta, de már – meg nem nevezett – technológiai partnerek is beszálltak a projektbe. A cég szerint ezzel nemcsak kevesebb alapanyag kell majd a sör előállításához, de a gyártás is környezetbarátabb, mint a hagyományos eljárás.

A vállalat 2023 közepéig csak kis mennyiségben dobja piacra a terméket, hogy tesztelje, milyen lesz a fogadtatása. Később az alkoholos változatot is szeretné kidolgozni.

A porított sör egyik elsődleges előnye, hogy sokkal könnyebb, mint a hagyományos, ami jelentős szállításiköltség-megtakarítást eredményezhet. Könnyű súlyának köszönhetően a hagyományos sör tömegének mindössze 10 százalékát teszi ki, így a távoli – ázsiai és afrikai – piacokra is olcsón el lehet juttatni. Ahogy a Klosterbrauerei Neuzelle rámutat: jelenleg a sörök szállítása abból áll, hogy nagyrészt vizet visznek egyik helyről a másikra. (A sör 90 százaléka ugyanis víz.)

A termék mellett szól, hogy a vásárlónak semmit sem kell tudnia a sörfőzés folyamatáról, elég csak vizet adnia a granulátumhoz, és már ihatja is az italát.

A cég ugyanakkor tisztában van vele, hogy akik szeretik a hagyományos sört, azok idegenkedni fognak az instant változattól. Azokról nem is beszélve, akik szerint az ízesített sör is szentségtörés – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink