Krónika
Magasan képzett medveölelgető kerestetik

A hirdetés szerint a pályázóknak egyebek mellett jó kondícióban kell lenniük, hogy képesek legyenek megerőltető körülmények között túrázni, és elég bátornak kell lenniük ahhoz, hogy bemásszanak a medvebarlangokba.
„A természetvédelmi tisztjelölteknek pozitív hozzáállással, erős munkamorállal és azzal a képességgel kell rendelkezniük, hogy önállóan és egy csapat tagjaként is képesek legyenek dolgozni Új-Mexikó távoli pontjain” – mondta a tárca szóvivője a FOX televíziós csatornáknak. „A kalandvágy elengedhetetlen!” – tette hozzá.
A megfelelő környezetvédelmi, biológiai és erdőgazdasági ismeretekre azért is szükség van munkakör betöltéséhez, mert a „medveölelgetők” feladata a lakosság felvilágosítása.
A minisztérium az egyik kutatási projektjében résztvevő, medvebocsokat ölelgető munkatársairól is megosztott pár képet az Instagramon közzétett hirdetés illusztrálásaként, ám a szövegben azt is hangsúlyozták, hogy nem ajánlják a hétköznapi túrázóknak a medvebarlangok meglátogatását.