Krónika

Két évvel a földrengés után is konténerekben laknak az emberek + VIDEÓ

Branko Bacic azt ígérte, a következő telet már nem kell itt tölteniük

Télre megoldódhat annak a csaknem négyezer embernek a lakhatása, akik a 2020-as petrinjai földrengést követően vesztették el otthonukat – ígéri a horvát építésügyi miniszter. A V4NA beszámolója szerint az érintettek azonban egyre elkeseredettebbek. Mint mondják, már két éve konténerházakban élnek, ami a mentális és fizikai egészségüket is egyre jobban megviseli.

Két évvel a földrengés után is konténerekben laknak az emberek + VIDEÓ
Sokaknak erre ráment az egészsége is (képünk illusztráció)
Fotó: Anadolu Agency/Anadolu Agency via AFP/Fatih Aktas

2020. december 29-én rázta meg erős földrengés a horvátországi Petrinja, Glina és Sisak vidékét. A 6,2-es erősségű rengés következtében hét ember meghalt, 28 megsebesült.

A későbbi kárfelmérések során összesen több mint 41 ezer kárbejelentés érkezett a hivatalos szervekhez. A felmért épületek közül mintegy ötezret életveszélyesnek minősítettek, és bontásra ítéltek, nyolcezer esetben pedig komoly javítási munkálatokat láttak el. 26 ezer épület esetében kisebb javítások voltak csak szükségesek.

A lakóházak mellett tizenegy iskola és szinte az összes templom is megsérült, öt templom összedőlt. A teljes anyagi kárt 5,6 milliárd euróra becsülik.

Akik nem tudtak hova menni, ideiglenesen konténerházakba költöztek. Valóságos település jött létre ezekből a kis területű, szerényen berendezett épületekből. A 2419 konténerben 3945 embert szállásoltak el. Az itt élők néhány négyzetméteren kénytelenek meghúzni magukat. Vaságy, szekrény, polc – a terepi riportok tanúsága szerint ennél több nem is fér be szobákba.

Az egyik férfi például azt nyilatkozta, az ágyak olyan keskenyek, hogy alig fér el rajtuk. Persze két évvel ezelőtt, amikor beköltöztek, még nem igen panaszkodtak. Örültek, hogy van hol meghúzniuk magukat, és hogy a konténerházak az esetleges újbóli rengések alkalmával is biztonságos menedéket jelentenek.

Objektum doboz

Az idő azonban elmúlt. Az ideiglenesnek tekintett konténerházak mára két éve lakhelyül szolgálnak. Mintegy négyezer ember él így, arra várva, hogy egyszer újjáépül korábbi lakásuk, vagy másikat kapnak helyette. A körülmények azonban nem megfelelőek. Egy asszony a Szabad Európa Rádiónak azt mondta, az egészsége is ráment már erre.

„Nagyon megbetegedtünk. Ez a hely nem alkalmas hosszú távú tartózkodásra.”

A helyzet súlyosságára tavaly decemberben hívta fel a közvélemény figyelmét egy konténerházban élő édesanya, aki két hónapos babáját veszítette el. Hogy a rossz körülményeknek közük lenne a kicsi halálához, nem bizonyosodott be, az elkeseredett édesanya azonban az őt kérdező N1 televízió riporterének azt mondta, esős időben mindenük átázik, befűteni pedig szinte lehetetlen a bádogdobozt.

„A másik gyerekünk is gyakran beteg, lázas”

– panaszolta az édesanya.

Az elkeseredett konténerlakókat néhány napja Branko Bacic építésügyi miniszter látogatta meg. A tárcavezető azt ígérte, a következő telet már nem kell itt tölteniük, de talán már korábban is elköltözhetnek.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink