Krónika

Nemcsak az oroszokra, hanem az ukránokra is büntetést szab ki a népszerű turistaparadicsom

Balinak látványosan tele van a hócipője a rosszul viselkedő turistákkal

A Roadster beszámolója szerint nemrég az fogalmazódott meg a helyi lakosokban, hogy kitiltják a turistákat a szent hegyekről, most pedig újabb korlátozásokon gondolkodnak. Az egyik az, hogy vissza akarja vonni az érkezéskor adható vízumot mind az Oroszországból, mind az Ukrajnából érkező utazóktól. Mint a helyi kormányzó elmondta, mindkét országból sokan „özönlöttek Balira” a háború elől, de nem tartják be a helyi szabályokat.

Nemcsak az oroszokra, hanem az ukránokra is büntetést szab ki a népszerű turistaparadicsom
Megtiltanák a motorozást is a turistáknak, mert gyakran megszegik a közlekedési szabályokat (képünk illusztráció)
Fotó: Northfoto

Mint kiderült, a múlt héten a hatóságok több orosz állampolgárt tartóztattak le, mert lejárt vízummal maradtak a szigeten, de olyanok is voltak, akik turistavízummal akartak vállalkozást alapítani.

Mindeközben fontolgatnak egy másik szigorítást is: megtiltanák a motorozást a turistáknak, mert gyakran megszegik a közlekedési szabályokat. Például póló, bukósisak, sőt, jogosítvány nélkül ülnek motorra.

Február végétől március elejéig több mint 171 külföldi állampolgár sértette meg a közlekedési szabályokat, egyes turisták még hamis rendszámtáblákat is használtak.

A tervek szerint a turisták az utazási irodák által biztosított járműveken közlekedhetnének. Nemrég egyébként Nepál hozott hasonló szabályt, amelynek értelmében bizonyos túrákhoz a helyi irodák segítségét kell kérni.

Bali terve persze megosztotta az utazókat és a turisztikai szakembereket is. Az egyik bérbeadó cég vezetője szerint például az a probléma, hogy a hatóságok most sem tartatják be a szabályokat.

Úgy véli, inkább az ellenőrző rendszert kellene megerősíteni, amely garantálja, hogy a bérlőknek van érvényes jogosítványuk, legyen szükség kaucióra, és lépjenek fel megfelelően a szabályokat megszegő járművezetőkkel szemben.

A motor népszerű módja a sziget felfedezésének, mert nincs jól kiépített tömegközlekedési rendszer, de a kétkerekű járművekkel jól lehet lavírozni a forgalomban és a festői sikátorokban.

2023 januárjában egyébként a legtöbb turista Ausztráliából érkezett, több mint 91 ezren látogattak ide, a második helyen pedig Oroszország végzett, ahonnan 22 ezren jöttek.

Kapcsolódó írásaink