Krónika
Üvegnek nézte a katona a talált gyémántot

Eredete a homályba vész, pusztán annyi bizonyos, hogy az 1920-környékén IV. Károly magyar királytól ellopott firenzei gyémánt indiai származású volt, s egy ma közkeletűen elfogadott változat szerint első ismert európai tulajdonosa Lodewyk van Bercken flamand ékszerész és csiszolómester volt, aki aztán Merész Károlynak adta el az ékkövet. A kincset érő, 137,27 karátos (27,454 grammos) gyémántot Károly az 1476. június 22-i morati ütközet forgatagában hagyta el.
A hatalmas értéket egy gyalogos katona találta meg, aki azt hívén, hogy csak egy szimpla, de szépen csiszolt üvegdarabbal áll szemben, mindössze két frankért adta tovább. Ez akkoriban egy felszerelt zsoldos napi bérének (vagy egy másik elbeszélés szerint egy pohár bor árának) felelt meg. Akár hogy is, a megtalálót szerencsésnek semmiképpen nem lehet nevezni.
Az új tulajdonos, Bartholomew May berni állampolgár lett, aki szinte azonnal tovább értékesítette a genovaiaknak, akik viszont Ludovico Sforzának passzolták tovább, majd a gyémánt a Fuggerek révén landolt a firenzei Medici-kincstárban. A köztes időben állítólag II. Gyula pápa is birtokolta.
A kő korai történetének másik változata szerint azt a 16. század végén szerezte meg/orozta el a dél-indiai Vijayanagar királyától Goa portugál kormányzója, Ludovico Castro, Montesanto grófja. A kristályt a jezsuitáknál helyezték letétbe Rómában, mígnem hosszas tárgyalások után I. Ferdinando de' Medicinek, Toszkána nagyhercegének sikerült megvennie a Castro-Noronha családtól 35 000 portugál escudóért.
A gyémánt biztosan dokumentált történelme akkor kezdődik, amikor Jean-Baptiste Tavernier, a legendás francia ékszerész és utazó 1657-ben meglátta azt II. Ferdinando de' Medici, Toszkána nagyhercegének gyűjteményében. A kő idővel Mária Terézia osztrák császárnőhöz került, s így a bécsi Hofburgban őrzött koronaékszerek egyik dísze lett.
A csillogó kő a 19. században hosszú éveken át volt kiállítva a bécsi kincstár XIII. vitrinjében. Moritz Hoernes, a császári és királyi udvar ásványtani kabinetjének vezetője 1865-ben dokumentálta a súlyát és jellemzőit, sőt a párizsi L. Saemann ékszerésznél egy strasszköves másolat is született róla. A leírások szerint a színtónusa a lehető legjobban megfelelt az eredetinek. Ezt az üvegtárgyat amúgy a bécsi Természettudományi Múzeumban ma is bárki szabadon megtekintheti.
Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as bukása után a gyémántot IV. Károly parancsára eltávolították a kincstárból, s e lépéssel be is telt annak kalandos sorsa. A Florencinek is nevezett követ ugyanis egy, a családhoz közel álló személy ellopta, és a koronaékszerek más drágaköveivel együtt Dél-Amerikába vitte. Hogy ettől kezdve mi történt, ma már kideríthetetlen, de a leginkább elfogadott nézetek szerint a gyémántot az 1920-as években az Egyesült Államokba vitték, több darabra vágták, hogy új gazdái ne ismerjék föl, és eladták.