Krónika

Nem várt problémákba ütközhet, aki németországi utazást tervez

Járattörlésekre is sor kerülhet

Sztrájk akadályozza majd hétfőn a berlini repülőtér működését, a fővárosi repülőtér biztonsági személyzete ugyanis sztrájkot hirdetett a további túlóradíjak kiharcolása érdekében – írja a liner.hu.

Nem várt problémákba ütközhet, aki németországi utazást tervez
Fotó: NorthFoto

A „Verdi” szakszervezet hosszú ideje folytat már tárgyalásokat, ám ezek eddig egytől-egyig eredménytelenül zárultak – áll a sztrájkbizottság közleményében.

A berlini repülőtér vezetősége az utasok és poggyászok feldolgozásának nehézségeire, valamint esetleges járattörlésekre figyelmeztet, a legfrissebb hírek pedig már arról szólnak, hogy az induló járatok mind törlésre kerülnek, ami a becslések szerint 27 ezer utast érinthet.

Legutóbb január 25-én volt jelentős hatást kiváltó sztrájk a Berlin-Brandenburg repülőtéren, akkor a járatok indítását és fogadását is leállították.

A munkabeszüntetés mintegy 35 ezer utast érintett, akiknek jegyeit egy nappal későbbre tették át, illetve voltak, akiket más repterekre irányítottak. A januári sztrájk során a Verdi szakszervezet 500 eurós fizetésemelést szeretett volna kiharcolni a repülőtéri és földi kiszolgálást végző alkalmazottaknak.

Kapcsolódó írásaink