Krónika

Felforgatta a légi közlekedést a tomboló szél

Több gép csak sokadjára bírt leszállni

Orkán erejű szél tombolt és tombol Európában, azon belül Magyarországon is. Megannyi repülő jár kényszermegoldásból a reptér környékén, de a leszállásra még várniuk kellett – írja a földjáró.hu.

Felforgatta a légi közlekedést a tomboló szél
Fotó: NorthFoto

A szombati szél fákat csavar ki, lombokat lépez és ezeket az útra dobja, recsegnek-ropognak a tetőszerkezetek is. Felnézve az égre egy repülő láttán joggal gondolhatjuk, hogy nem lehet most olyan szívderítő a felszállás-leszállás és erről tanúskodott a Flightradar délutáni állása is.

Több járat tett köröket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér körzetében, leginkább a leszállással észleltünk fennakadásokat az egyórás követés folyamán. Egy Rómából hazatérő kép két-három alkalommal is nekiveselkedett a kifutópálya megközelítésének, de nagyon úgy tűnt, hogy nem voltak ideálisak a feltételek ahhoz, hogy letegyék a gépet.

Akár 114 kilométer/órás széllökések is előfordulhatnak országszerte. Vezessünk óvatosan és a szombati sétát/futást inkább ütemezzük be holnapra, mire már kicsit talán csitul ez az állapot.

Kapcsolódó írásaink