Krónika
Bocsánatot kért és kiadta öt emberét az Öböl-kartell

Számos mexikói újság a címlapján közölt egy fényképet, amelyen öt férfi fekszik arccal lefelé a földön, összekötött kézzel, fejükre húzott pólóval. Így találtak rájuk a rendőrök, miután az Öböl-kartell Skorpiók nevű csoportja értesítette őket – derült ki a BBC tudósításából.
A Skorpiók hátrahagytak egy levelet is, amelyben bocsánatot kértek Matamoros város lakóitól, az amerikai áldozatoktól és családjuktól, valamint annak a mexikói nőnek a hozzátartozóitól, aki a múlt héten halt meg, amikor a banda néhány tagja rálőtt egy fehér kisbuszra, amelyben az amerikaiak utaztak.
„Úgy döntöttünk, hogy átadjuk azokat, akik közvetlenül felelősek az eseményekért. Saját elhatározásból cselekedtek, fegyelmezetlenek voltak, és megszegték a kartell egyik alapszabályát, amely az ártatlanok életének védelméről szól” – olvasható Associated Press által megszerzett másolatában.
Közben a rendőrség lezárta azt a matamorosi klinikát, ahová a kartell tagjai vitték be a négy sérült amerikait, akik közül ketten, Shaeed Woodard és Zindell Brown nem sokkal később meghalt. Földi maradványaikat a mexikói hatóságok csütörtök délután adták át az amerikai tisztviselőknek. A történetnek ezzel azonban még nincs vége.
Kétségek merültek fel ugyanis a túlélők által előadott történettel kapcsolatban. A csoport állítólag azért utazott Matamorosba, mert egyikük, Latavia McGee befizetett egy plasztikai sebészeti beavatkozásra, három barátja pedig elkísérte.
A Reuters azonban arról számolt be, hogy valamennyien büntetett előéletűek: többnyire kábítószerrel kapcsolatos, kisebb visszaélések vannak, illetve voltak a rovásukon, egyiküket viszont kábítószer előállításáért és terjesztésért vonták felelősségre a múltban. A hírügynökség azt állítja, munkatársuk látta az ezt igazoló dokumentumokat, ami azért is fontos, mert az „ártatlan amerikaiak elrablása” verzió komoly indulatokat keltett Washingtonban.
Az Egyesült Államokban több republikánus politikusa, köztük Lindsey Graham dél-karolinai szenátor odáig ment, hogy az amerikai katonai erő alkalmazását sürgette a drogkartellek ellen. Az javasolta, hogy a mexikói bűnszervezeteket minősítsék „külföldi terrorista szervezetnek”, hogy − miként fogalmazott − „az Egyesült Államok minden dühét és erejét szabadjára engedhesse ellenük”.
Andres Manuel Lopez Obrador mexikói elnök dühösen visszaszólt: „Mexikó nem protektorátusa vagy gyarmata az Egyesült Államoknak.” Marcelo Ebrard külügyminiszter is tiltakozott, és „elfogadhatatlannak” nevezte Graham szenátor katonai beavatkozásra vonatkozó javaslatát.